Lapok: |
|
Intézmények: |
MSZP
Felsorakoztak a csepeli MSZP-sek a kettős gyilkosság tárgyalásán
Tanúvallomást tett a csepeli kettős gyilkosság büntetőperében Csepel volt polgármestere, alpolgármestere és a szocialisták jelenlegi helyi elnöke is, aki felidézte, hogy az egyik vádlott második Zuschlag-ügy kirobbantásával fenyegetőzött a gyilkosság előtti napokban.
Hunvaldék kijöhetnek az előzetes letartóztatásból
A Fővárosi Bíróság megszüntette Hunvald György és Gál György előzetes letartóztatását. A végzés nem jogerős.
Feljelentést tett a csepeli önkormányzat a műfüves pálya miatt
Hűtlen kezelés és sikkasztás alapos gyanúja miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen Németh Szilárd, Csepel polgármestere, közölte szerdán a csepeli önkormányzat.
Gyanúsítottként hallgatták ki a kazincbarcikai polgármestert
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya hűtlen kezelés bűncselekmény miatt folytatott eljárásban gyanúsítottként hallgatta ki Kazincbarcika polgármesterét.
A Lehet Más a Politika sem tudott nyereséges lenni
Majdnem 140 millió forintos veszteséggel zárta a 2010-es évet az LMP. Nyereséges volt viszont a KDNP és a Jobbik.
Az ügyészségnek 30 napja van, hogy döntsön Molnár Gyula ügyében
Molnár Gyula ellen a Kopaszi-gát melletti ingatlanok eladása miatt indított nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség. Az ügy most vádelőkészítő szakaszba került, amelynek során az ügyészség dönthet a vádemelés, vagy az eljárás megszüntetése mellett.
A belvárosi ingatlanpanama egyik vádlottja elismerte, hogy részben bűnös
Összesen egy vádpontban ismerte el Kardos Péter, a VII. kerületi önkormányzat pénzügyi bizottságának korábbi vezetője, hogy részben bűnös.
Fiktív szerződések más önkormányzatoknál is?
Hunvald György egykori szocialista erzsébetvárosi polgármester az önkormányzatok általános gyakorlataként említette a fiktív szerződéseket.
Hamisították Hunvald aláírását?
Az egykori erzsébetvárosi polgármester elmondása szerint nem rég több nyomozati iratban is felfedezte, hogy aláírását meghamisították.
Nem lett erősebb a Szilvásyék elleni vád
A vád utolsó tanúi is inkább Szilvásy György és Tóth Károly védekezését támasztották alá a volt titokminiszter és a Nemzetbiztonsági bizottság volt alelnöke ellen személyes adatokkal való visszaélés vádjával indított büntetőperben.