Lapok: |
|
Kulcsszavak: |
Simicska-cég építi Dubajban a magyarok hírét
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a Simicska Lajos által vezetett Mahir Zrt. egyik leánycégére bízta kiállításainak megszervezését.
Gyanús szerződések a PK Zrt-nél
Pécs fideszes alpolgármestere elmondta, büntetőfeljelentéseket tesznek a Pécsi Közlekedési Zrt. által kötött kommunikációs és tanácsadói szerződések, valamint gépkocsi juttatások miatt.
Visszaélések a jegybanknál?
Az MNB felügyelőbizottsága 2011. április 1-jei ülésén szabálytalanságok, visszaélések ,illetve összeférhetetlenség gyanúját állapította meg.
Káel Csaba lett a Művészetek Palotája új vezérigazgatója
Káel Csaba rendezőt nevezte ki március 17-i hatállyal a Művészetek Palotája Nonprofit Kft. vezérigazgatójává Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter
Milyen titkokat rejt a Papcsák-lista?
Csütörtök délutánig le kellett adniuk az állami vállalatoknak, milyen szerződéses viszonyban voltak az elmúlt nyolc évben Papcsák-listán szereplő nyolcvanöt magáncéggel.
Budapest Airport (BA) Zrt.
Econ-Trust Kft.
EMFESZ Kft.
EPAP Kft
Grupo Milton Zrt.
IFUA Horváth & Partners Kft.
Inno-Res Kht.
Lillus Work
Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.
Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt.
MAL Magyar Alumínium Zrt.
Meditcom Kft.
Microsoft Magyarország Kft.
Motim Rt.
Open Consulting Rt.
Perfekt Rt.
Proware Kft.
állami / önkormányzati vállalat
antikorrupció
átláthatóság
gazdálkodás
klientúra
közbeszerzés
pályázat
PPP
PR
protekció
rokonok
tanácsadás
Hagyó panasszal élt gyanúsítása ellen
Vallomást tett a rendőrségen a pénteken őrizetbe vett Hagyó Miklós és Lelovics Ottó, míg harmadik társuk - a szintén pénteken előállított Horváth Éva - megtagadta a vallomástételt. Ezzel együtt mindhárman panasszal éltek a gyanúsítás ellen.
Előállították Hagyó Miklóst
A BRFK gyanúsítottként hallgatja ki Hagyó Miklóst, amire már napok óta lehetett számítani. Az elmúlt hetekben többször is a volt főpolgármester-helyetteshez köthető személyeket állított elő a rendőrség.
BKV-ügyek
Aba Botond
Balogh Zsolt
Bielek Péter
Hagyó Miklós
Horváth Éva
Lelovics Ottó
Mesterházy Ernő
Regőczi Miklós
Tóthfalusi György
BKV (Budapesti Közlekedési Vállalat) Zrt.
Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt.
Horváth Dóczi & Lehmann Ügyvédi Iroda
MSZP
Optimismo Kft.
Polgár és Bebők ügyvédi iroda
SZDSZ
állami / önkormányzati vállalat
hűtlen kezelés
ingatlan
közbeszerzés
lobbi
mentelmi jog
önkormányzat
PR
ügyvédek
visszajuttatás
Budapest
Újabb BKV-s vezetőket hallgattak ki
Öt volt BKV-s vezetőt és alkalmazottat hallgatott ki gyanúsítottként a rendőrség a BKV-nál történt visszaélésekkel kapcsolatban, folytatólagosan elkövetett jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
Brucknak volt szerződése Antal igazgatósága alatt
Bruck Gábor állításával ellentétben mégis volt szerződése a Sawyer Miller Group-nak a BKV-val Antal Attila igazgatósága alatt., hangzott el a TV2 Tényekben.
Hagyó újabb sajtósát hallgatják ki
Gyanúsítottként hallgatja ki Lelovics Ottót, Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes korábbi sajtósát a rendőrség. A férfit felbujtóként elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsítják öt cég 13 szerződésével kapcsolatban.