Kulcsszavak: |
|
Személyek: |
Sukoró-ügy: még húzódik a vádemelés
Valószínűleg csak júniusban emel vádat az ügyészség az úgynevezett Sukoró-ügyben, ugyanis a vádelőkészítést harminc nappal meghosszabbították – értesültünk. A gyanú szerint az államot 1,3 milliárd forintos kár érhette a még a Gyurcsány-kormányhoz köthető csereügylettel.
Sukoró: Jöhet a vádemelés?
Szombaton van a határideje a sukorói telekcsereügy nyomozása lezárásának, amely minden bizonnyal meg is történt, hiszen Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője még az iratismertetés előtt közölte a Magyar Nemzettel, hogy nem hosszabbítanak.
Sukoró-per: májusban másodfokon
A Fővárosi Ítélőtáblán egyelőre „ismerkednek” a fellebbezéssel, májusban azonban folytatódhat másodfokon a sukorói telekcsere semmissége tárgyában folyó polgári per.
Blum: a kaszinóépítés közérdek + Videó
Megérkezett Joav Blum fellebbezése pénteken a Székesfehérvári Törvényszékre a sukorói telekcsere ügyében – értesült a Magyar Nemzet. Az izraeli–magyar állampolgárságú alperes az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és a döntés megváltoztatását kéri a Fővárosi Ítélőtáblától.
Érvénytelen a csereügylet
Helyreállt az eredeti állapot, vagyis a Fejér Megyei Bíróság szerint semmis a sukorói King’s City megvalósításáért kötött telekcsere-szerződés.
Érvénytelen a sukorói telekcsere
Érvénytelennek nyilvánította a sukorói telekcsere-szerződést a Fejér Megyei Bíróság. Az első fokú, nem jogerős ítélet szerint a felperes Magyar Nemzeti Vagyonkezelónek 15 napon belül meg kell fizetnie azt a 296,610 millió forintot és kamatait, amit a King's City kaszinó beruházója, Joav Blum befektetőcsoportja a telekcsere részeként kifizetet.
Sukoró-ügy: egymilliós fordítói költség
December 2-án, azaz jövő pénteken folytatódik a sukorói telekcsere-szerződés semmissé nyilvánítása ügyében folyó polgári per a Fejér Megyei Bíróságon – tudta meg lapunk.
Az értékbecslőket is meghallgatták a Sukoró-ügyben
Az ügyben eddig kirendelt szakértők meghallgatásával folytatódott a tervezett King's City kaszinó- és turisztikai beruházáshoz kötődő sukorói telekcsere érvénytelenségének megállapítására és a szerződést megelőző állapot visszaállítására 2010-ben indított polgári peres eljárás pénteken Székesfehérváron a Fejér Megyei Bíróságon.
Sukoró-per: az érték a mérték
Az ügyben jelenleg négy szakértői becslés szerint arányos volt a csere, kettő szerint nem. Oszkó úgy vélte, semmilyen kár nem érheti a magyar államot.
Sukorói telekcsere - Kirendelt igazságügyi szakértőt hallgatott meg a bíróság
A telekcsere ügyében indított polgári per csütörtöki tárgyalásán a sukorói ingatlanokat az ügyészségi értékbecslő által megállapítottnál valamivel kisebb értékűre, a cserére felajánlott Pest megyei telkeket pedig az ügyészségi értékbecslőnél magasabbra értékelte a bíróság által kirendelt igazságügyi szakértő.