Kulcsszavak: |
|
Lapok: |
Hunvald előzetesbe kerülhet
Hunvald György, Erzsébetváros polgármesterének előzetes letartóztatását kezdeményezte tegnap a Központi Nyomozó Főügyészség – közölte lapunkkal Keresztes Imre főügyész.
Hátszelet kap az óriási kaszinóépítés
Váratlan kormányzati hátszelet kapott ismét a gyanús körülmények között előkészített velencei-tavi óriáskaszinó.
Nem oszlik fel az erzsébetvárosi képviselő-testület
Jogi hiányosságokra hivatkozva az erzsébetvárosi önkormányzat többsége elutasította a Fidesz indítványát a képviselő-testület feloszlatásáról.
Lakat alatt az MSZP-s polgármester
Hunvald Györgyöt, Erzsébetváros MSZP-s polgármesterét tegnap őrizetbe vette a Központi Nyomozó Főügyészség.
MNV: eltitkolt belső vizsgálat
Büntetőfeljelentést tesz Budai Gyula, a Magosz szövetségi igazgatója annak a gyanús földeladásnak az ügyében, amelyről lapunk számolt be még február hatodikán.
Politikusok az ügyészségen?
Elengedhetetlen Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter és Gráf József agrárminiszter újabb ügyészségi kihallgatása a pákozdi földüggyel kapcsolatban – közölte tegnap Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének igazgatója.
Egy érinthetetlen MSZP-s
Nem kezdeményezte a Fővárosi Főügyészség a különösen nagy hátrányt okozó hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt indított terézvárosi büntetőeljárásban a terézvárosi Kékesi Tibor mentelmi jogának felfüggesztését.
Gráfot és Juhászt is meghallgathatják a pákozdi földügyben + Videó
Gráf József agrárminisztert és Juhász Ferenc volt honvédelmi minisztert is meghallgathatják a pákozdi földügyben indult újabb büntetőeljárásban...
„Harmadik típusú lenyúlás” zajlik a Hunyadi téren?
Törvénysértő közbeszerzési eljárással és az önkormányzat számára előnytelen feltételekkel akarja megvalósítani a VI. kerület vezetése a Hunyadi téri csarnokrekonstrukciót és a mélygarázs építését – jelentette ki Wertán Zsolt...
Újra nyomoznak a földügyben
Ismét nyomozást indítottak a pákozdi földbotrányban, ezúttal okirat-hamisítás miatt. A lapunk által is bemutatott szerződéseken az agrárminiszter neve is szerepel az aláírók között.