Kulcsszavak: |
|
Személyek: |
A Fidesz-holdudvar is veszi a "zsíros falatokat"
Alig két hét van hátra addig a határidőig, amit a miniszterelnök szabott meg 340 ezer hektár állami föld eladására. Az már biztos, hogy ez a határidő nem tartható. Licitekre szinte csak elvétve kerül sor, és a "zsíros falatokat", a nagyobb, egybefüggő állami birtokokat a Fidesz-holdudvarába tartozók, illetve külföldiek vásárolják meg.
„Az nem bűn, ha valaki rokon” – disznóvágáson jártunk Mészáros Lőrinccel
Mészáros Lőrinc számára dilemma volt, hogy vásároljon-e földeket az árveréseken, mert az állam drágán méri a hektárokat. Majd arra jutott, hogy több mint egymilliárd forintot szán erre a célra. Mészáros Lőrinc, az ország talán legnehezebben megszólaltatható, de leggyorsabban gazdagodó polgármestere egyetlen terület, a Kajászó környéki 400 hektáros parcella megvételéről tett le, viszont az összes Alcsútdoboz környéki földet meg akarja szerezni. Orbán Viktor gyerekkori jó barátja azonban még mindig nem érzi magát oligarchának.
Hat másodpercig tartott az első licit, senki sem akar lófejet találni az ágyában
Az évekkel ezelőtti korrupciógyanús földhaszonbérleti pályázatok nyertesei jószerével egyedül licitálnak a földárveréseken, és kikiáltási áron hozzájuthatnak az általuk eddig is művelt termőföldekhez. Nem akarnak tovább is bérlők maradni, a jelek szerint kifizetődőbb tulajdonosként hasznot húzni a földből.
Mészáros Lőrinc földműves, mutyi pedig nem lesz
Kedvezményesen nem adunk senkinek semmit! Nem lesz mutyi - mondta a Népszabadságnak Fazekas Sándor a 380 ezer hektár állami föld eladásáról. A földművelésügyi miniszter szerint a gázszerelő Mészáros Lőrinc, aki további földekhez juthat, földműves, „mert benne van a földművesek jegyzékében”.
Földéhség: állami bérletből tulajdon? „Cselédek leszünk a hazánkban”
– Rabszolgák, cselédek leszünk a saját hazánkban, megmondtuk előre, hogy ez lesz belőle: azért kapják a „csókosok” bérbe a földeket, hogy később tulajdonba vehessék – reagált Horváth János bábonymegyeri gazda arra a hírre, hogy Jakab István, a Magosz elnöke azt javasolta a parlamentben: tegyék lehetővé a tulajdonszerzést az állami földbérlet-pályázaton nyertes gazdáknak.
Volt önkormányzati ingatlanon épült lakóparkba költözött Tarlós István és az óbudai politikai elit
Több óbudai politikus is egy olyan lakóparkban vett lakást, aminek a területét pár éve az önkormányzat adta el a beruházónak. Tarlós István akkori kerületi polgármester később egy, a beruházásban szerepet vállaló cégtől is kapott javadalmazást. A beruházó cég végül mégis bedőlt.
Új holdudvar Orbán körül
Mivel Simicska Lajos háborúba keveredett egykori legszorosabb szövetségesével, Orbán Viktorral, a kormányfő új személyeket és cégeket hozott nyertes helyzetbe. Az új szereplők sem ismeretlenek, hiszen már korábban is felbukkantak a Fidesz és Orbán körül, de úgy tűnik az új, formálódó gazdasági csoportban senkinek nem lehet olyan kitüntetett, önálló szerepe, mint Simicskának volt.
Orbán-Simicska háború
Demján Sándor
Dr. Hamar Endre
Flier János
Flier Jánosné
Garancsi István
Hernádi Zsolt
Lévai Anikó
Mészáros Lőrinc
Nagy György (Wallis)
Orbán Ráhel
Orbán Viktor
Pállfy Balázs
Simicska Lajos
Szigeti Zsolt
Szíjj László
Tiborcz István
Varga Károly
BÁV Zrt.
CD Hungary
Duna Aszfalt Zrt.
Duna Takarékszövetkezet
Elios Innovatív Zrt.
Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány
FGSZ Földgázszállító Zrt.
Garharrt Invest 2014 Zrt.
Hír Televízió
Hódmezővásárhelyi Útépítő (Hódút) Kft.
Körösaszfalt Zrt.
Közgép Zrt.
Magyar Építő Zrt.
Magyar Fejlesztési Bank (MFB)
Magyar Természetjáró Szövetség
Market Építő Zrt.
Mészáros és Mészáros Kft.
MET Magyarország Zrt.
MET Power AG
Mobil Adat Kft.
Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)
Pro Aurum Rt.
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia
Sorsok Háza
Szinva 2001 Kft.
Videoton FC
államosítás
bankok - pénzintézetek
diplomácia
építőipar
hitelezés
informatika
ingatlan
klientúra
közbeszerzés
közvilágítás
offshore
privatizáció
protekció
rokonok
sport
stadion
strómanok
vagyonosodás / vagyonnyilatkozat
versenykorlátozás - kartell
Hatalmas luxusprofit Orbán barátjának építkezésén
A Bérc utcában, ahol az ország gazdagjai laknak, szinte lehetetlen lakáshoz vagy házhoz jutni. Egy valaki azonban telket is kapott. És Mészáros Lőrinc, Orbán Viktor jó barátja fel is épít neki egy háromszintes luxusvillát.
Mészáros Lőrinc cége kivájta a Gellérthegy oldalát egy villaépítéshez
A gellérthegyi Bérc utcában egy magántelken novemberben kezdett építkezni a Mészáros és Mészáros Kft. Az akkori tarvágás óta már a hegyoldalt is kibányászták, a háromszintes ház vasbeton alapját öntik ki. Környezetvédők kérték Tarlós Istvánt, hogy állítsa le a - szerintük - természetkárosítást, de hiába.
Luxusvilla a Gellért-hegyen
Mészáros Lőrinc
Albers Ingatlan Kft.
Budapest Főváros I. kerület Önkormányzata (Budavár)
Budapest Főváros Önkormányzata
Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. (BFVK)
Mészáros és Mészáros Kft.
Tief Terra Építőipari Kft.
állami/önkormányzati szerződések
belföld
építőipar
ingatlan
környezetkárosítás
műemlékvédelem
offshore
Bp. I. kerület
Budapest
Mészáros Lőrinc vett egy hotelt
Egy étterem és hotel megvásárlásával kezdte az idei évet a jóisten és Orbán Viktor segedelmével gyarapodó felcsúti polgármester – tudta meg a Propeller.