language

Kulcsszavak:

ingatlan highlight_off

Intézmények:

Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [11]  Oldalak:   1 2   >  >>

Ez lett a Fidesz elszámoltatásából: 51 kiemelt ügy, 300 fős érintetti lista

Eltelt két év a kormányzásból, íme a Fidesz által beígért elszámoltatás mérlege: eddig 51 jelentősebb témában született gyanúsítás, vádemelés, illetve első- vagy másodfokú ítélet. A háromszáz fős érintetti listán Gyurcsány Ferenc, négy volt miniszter és hat exállamtitkár neve szerepel.

Nem volt képzés a roma üdülőben

Roma szakképzési központ és felnőttképzési szakkollégiumként adták át az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) balatonlellei üdülőjét, ott soha ilyen képzés nem folyt – tudtuk meg arról az ingatlanról, amellyel kapcsolatban nyomoz a vám- és pénzügyőrség és a rendőrség is. A több bűncselekményben vádlott Kolompár Orbán OCÖ-elnök közben indul a választáson.

Kifosztották a lellei OCÖ-üdülőt

Lába kelt az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) balatonlelleli üdülőjében az egymillió forint értékű sütőberendezésnek, az evőeszközöknek, sőt még az ágyneműknek is – értesült lapunk. A nagy értékű lopás abban az ingatlanban történt, amelynek botrányos felújítása miatt a vám- és pénzügyőrség nyomozói a közelmúltban több ízben is OCÖ-iratokat foglaltak le különböző helyszíneken.

Panaszok Kolompárékra

Nem a bérleti szerződésnek megfelelően használja az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) a magyar állam tulajdonában lévő balatonlellei, csaknem egymilliárd forintot érő üdülőt – mondja Móring József Attila (KDNP), aki a környékbeliek panaszaira hivatkozva állítja: az oktatási célra kapott ingatlant a legalapvetőbb emberi normákat sem betartó felnőttek használják – nyaralásra.

Újabb vádemelés Kolompár Orbán ellen

Az OCÖ-elnök helyettese börtönbe kerülhet csalás, magánokirat-hamisítás miatt Vádemelési javaslattal zárta le a Vám- és Pénzügyőrség Délalföldi Regionális Nyomozó Hivatala azt a nyomozást, amelyben még áprilisban gyanúsítottként hallgatták ki Kolompár Orbánt, az Országos Cigány Önkormányzat elnökét – értesült a Magyar Hírlap.
Találatok: [11]  Oldalak:   1 2   >  >>