language

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5943]  Oldalak:   <<  <  110 111 112 113 114 115 116 117 118 119   >  >>

Lázár szerint nem kap különadót a Közgép

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a TV2 csütörtök esti híradójában megerősítette, nem terveznek különadót kivetni az útépítő cégekre. Azt mondta, a magyar kormány megvédi a magyar cégeket, de csak azokat.

A fideszes, aki olyan sokoldalú, hogy szinte már gömb

Áll a bál Kiskunhalason a csipke körül. Egy fideszes önkormányzati képviselőt, Pajor Kálmánt azzal vádoltak, hogy a menyének akarja megszerezni a vezető posztot a Halasi Csipke Közalapítványban. Aztán kiderült, hogy ez nem igaz. Ugyanis magának akarta, sikerült is. hirdetés

Állami cégek: most rohanhatna a Kehi ellenőrizni

Az Együtt-PM szövetség a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) vizsgálatát szorgalmazza, miután a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) elrendelte a felügyelete alá tartozó állami tulajdonú gazdasági társaságok teljes átvilágítását.

Portik-Laborc: elutasították az Alkotmányvédelmi Hivatal panaszát

A Legfőbb Ügyészség elutasította az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) által a Portik-Laborc-találkozókkal összefüggésben indult nyomozás megszüntetése miatt benyújtott panaszt.

Miniszterközeli lépfene

250 hektár állami földet nyert el a cég Hortobágyi Nemzeti Park természetvédelmi területén, amelynek telepén lépfenével fertőződtek a marhák. A tulajdonos igen jó kapcsolatban van Fazekas Sándor agrárminiszterrel.

A kamupártokat is ellenőrzi az ÁSZ

Az április 6-i országgyűlési választáson indult és központi költségvetési támogatásban részesült valamennyi jelölőszervezet elszámolását ellenőrzi az Állami Számvevőszék - közölte a szervezet kedden.

Orbán gondoskodik az övéiről

Orbán Viktor „hálás” mindenkinek, aki biztosította szabadságharcos kormányzásához a parlamenti kétharmadot az előző ciklusban. A 2010–2014-es fideszes és kereszténydemokrata képviselő, a 136 kormánypárti honatya közül mindössze tucatnyian lehetnek, akiknek nem biztosították parlamenti pályafutásuk lezárulta után a jövőjüket.
Találatok: [5943]  Oldalak:   <<  <  110 111 112 113 114 115 116 117 118 119   >  >>