Lapok: |
Mészáros Lőrinc vagyonának a nagysága is nehezen átlátható
Felcsút polgármestere érezteti, hogy kegyet gyakorol, amikor közzéteszi 2011 óta kitöltött vagyonnyilatkozatait. Vannak be eltűnő és felbukkanó tételeket, nehezen átlátható birtoktestek és lakóingatlanok. Ha a transzparencia volt a lépés célja, sokkal nem kerültünk hozzá közelebb.
"Simicska-adót" javasol az MSZP
Legalább ötvenmilliárd forintot lehetne beszedni az MSZP által javasolt "Simicska- vagy oligarchaadóból", a befolyt összeget pedig a gyermekéhezés megszüntetésére lehetne fordítani - mondta a párt frakcióvezető-helyettese csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Hová tűnt a szegedi állatkertnek szánt uniós pénz?
Egy, a Szegedi Vadasparkban külső cég által, uniós támogatással megvalósított beruházás miatt az ügyészséghez és az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz (OLAF) fordul Ménesi Imre (MSZP) szegedi önkormányzati képviselő.
Nyakunkig ér a korrupció
A visszaélés és a korrupció szinte átitatja a hazai üzleti és gazdasági életet – derül ki a EY könyvizsgáló és tanácsadó cég 59 országban, közte Magyarországon is elvégzett felméréséből.
Mészáros Lőrinc ismét duplázott cégeivel
Egyre ível felfelé az Orbán Viktorral szoros kapcsolatokat ápoló Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester építőipari cége, a Mészáros és Mészáros Kft. csillaga.
Ön is megismerheti Lázár János ellenségeit
Nyílt napokat tartanak június 23. és 29. között a Norvég Civil Támogatási Alap lebonyolítói és olyan civil szervezetek, amelyek támogatást kapnak az alapból - közölte az Ökotárs Alapítvány.
Így folytatódott Hunvaldék pere
Első alkalommal tárgyalta a Hunvald-ügyet harmadfokon a Kúria, és minden érdekelt tette a dolgát: az ügyész szigorúbb, a védelem enyhébb büntetést kért. Július 1-jén kiderül, melyik fél érveit fogadta el a bíróság.
Amnesty Lázáréknak: Szabad utat a civil kontrollnak!
Az Amnesty International felszólítja a magyar kormányt, hagyjon fel a civil szervezetek és csoportok célkeresztbe állításával, és biztosítsa, hogy megfélemlítés nélkül gyakorolhassák az egyesülés- és a szólásszabadság jogát.
Kamuztak kiadásaikról a pártok
Kamuztak a kamupártok és a többiek is a kampányköltéseikről a beszámolóikban – erre jutott a Transparency International Magyarország, amely az Átlátszó.hu és a K-Monitor csapatával közös számításai során arra jutott, hogy a bevallott és a tényleges költések között legalább 7,1 milliárd forintos szakadék tátong.
Mol-közeli tárca lett a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
Míg az előző kormányzati ciklusban a nemzeti fejlesztési tárca irányítóit elsősorban Simicska Lajossal hozták összefüggésbe, az új kabinet alatt a minisztérium csúcsvezetőinek egy része inkább Csányi Sándor környezetébe illeszthető.