Lapok: |
Felmentette a bíróság a volt titokminisztert
Nem követte el a hamis tanúzás bűncselekményét Szilvásy György volt titokminiszter – mondta ki első fokon a bíróság. Az ügyészség szerint Szilvásy csak hazudta, hogy fizetett a telkén elültetett facsemetékért, de a vád elbukott.
Gázmutyit sejt az MSZP
Kérdéseket intézett a kormányhoz az MSZP hétfőn, miután az index.hu azt írta: offshore cégeket juttatott olcsó gázhoz az MVM kereskedőcége. A szocialisták arra kíváncsiak, kik állnak a kajmán-szigeteki és svájci vállalatok mögött, és a kormány miért nem közvetlenül a távhőszolgáltatóknak adja az olcsó gázt.
Pénztárgépátállás: Kasszacsalást sejt a hivatal?
Csak nem akar pályára állni az online pénztárgépek ügye: miközben egy hét múlva letelik a gépek ötvenezer forintos állami támogatására szabott határidő (eddig kell a kiskereskedőknek beüzemelniük új kasszáikat, hogy megkaphassák a támogatást), tegnapelőtt este kiderült, hogy a legnagyobb piaci szereplő újabb, NR–300-as gépének vonta vissza az engedélyét a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH).
Orosz-magyar atomegyezség: még csak szándék?
Soha ilyen terjedelemben és ennyire irányított tálalásban nem foglalkozott még az orosz sajtó magyar miniszterelnök moszkvai látogatásával, mint most az Orbán–Putyin-találkozóval – állítja Sz. Bíró Zoltán, az MTA BTK Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa.
Kitört a vihar Biharban
A Hortobágyi Nemzeti Park földjeinek megpályáztatása után kitört a botrány. A döntést bírálatözön és feljelentés követte, a gazdák nem hagyják magukat.
Megint meghallgatnák Laborc Sándort és Portik Tamást
Ismét meghívták az Országgyűlés Portik-Laborc-találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottsága elé Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt elnökét, valamint Portik Tamást, az 1990-es évek olajszőkítési ügyleteiről ismert Energol Rt. egykori igazgatóját, akiknek a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény módosítása értelmében kötelező lesz megjelenniük - mondta Csampa Zsolt, az albizottság fideszes alelnöke.
Valami földügy, vagy micsoda
Három pályázaton összesen 200 hektár hortobágyi földet nyert egy furtai gazda. Nincs is baj, a helyi gazdák kapják a földet. Ja, hogy a helyi gazda igazából debreceni, és a ház, ami a lakcímeként szerepel, 2008 óta lakatlan? Jogilag rendben van az ügy.
Jól értesült nagy nyertesek a Városligetben
Nyertesei is lehetnek a Városliget átépítésének. Azok legalábbis, akik jó előre biztosították helyüket a beruházás szereplői között.
Feljelentés a TV2 eladása miatt
Gazdasági csalást gyanít az MSZP és az Együtt–PM: szerintük a TV2 tényleges tulajdonosai nem a vevőként megnevezett társaságok.
Jogi ellentmondás a hálapénz körül
A Btk bünteti a hálapénz elfogadását, a minisztérium viszont nyugtatja az orvosokat: nyugodtan fogadják el, nem lesz bajuk.