Lapok: |
Orbán a NAV-ról: extra vizsgálatra nincs szükség
Konkrétumok közzétételére, magyarul adótitoksértésre biztatta Horváth Andrást, a kipakoló volt NAV-dolgozót a kormányfő, aki szerint semmilyen extra vizsgálatra nincs szükség az ügyben.
Hernádi Zsolt a vádlottak padján
Pótmagánvádas büntetőeljárás keretében pénteken a Fővárosi Törvényszéken megkezdődött az a per, amelyben vesztegetés nemzetközi kapcsolatban, jelentős kárt okozó csalás, valamint különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolják Hernádi Zsoltot, a Mol elnök-vezérigazgatóját. A cégvezető valamennyi vádpontban ártatlannak mondta magát, két és félórás vallomásában részletesen cáfolta a terhére róttakat. A per februárban folytatódik.
Újra bíróság előtt Polgár polgármestere
Az ügyészség egy 2005-ös ügy miatt bűnpártolással gyanúsítja Tóth József volt szocialista parlamenti képviselőt, Polgár város vezetőjét, aki jelenleg a Demokratikus Koalíció színeiben politizál. Tóth szerint fölháborító, hogy a vádhatóság 2010-ben éppen az önkormányzati választások előtt gyanúsította meg.
MSZP: hazug jogértelmezés mögé bújik a Fidesz
Az MSZP szerint hazudott a fideszes Gulyás Gergely, amikor azt állította, törvénysértő lenne, ha létrehoznák a parlamenti vizsgálóbizottságot az ezermilliárd forintos adócsalási vád feltárására.
Fidesz: törvényt sértene a Ház a NAV-os vizsgálóbizottsággal
Törvényt sértene az Országgyűlés, ha ma vizsgálóbizottságot hozna létre Horváth András volt adóhatósági munkatárs ezermilliárd forintos adócsalásról szóló állításaival kapcsolatban - mondta Gulyás Gergely, a Fidesz parlamenti képviselője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Audi kontra Zsák Ferenc per a bíróságon - Zsarolás vagy zöldek harca
A meghiúsult vekerdi használt akkumulátorfeldolgozó üzem, a Teva-gyár és a Tiszántúli Természetvédők Társulata (TTT) több tagjának meghallgatásával folytatódott a győri Audi által feljelentett Zsák Ferenc TTT-elnök pere szerdán Debrecenben.
Horváth András visszavág az adóhivatalnak
Nem igaz, hogy nem volt adóellenőr, és az sem igaz, hogy jogosulatlanul nézett bele száz revizor anyagaiba – cáfolja Horváth András, az adóhivatal volt dolgozója a NAV vezetőinek vádjait.
Orbán: Adócsalóknak börtönben a helye
Az adócsalókkal szemben a lehető legkeményebben fel kell lépni, de a politikai felelősség megállapítása csak akkor következhet, ha a hatóságok jogsértést állapítottak meg – ezzel bújt ki az LMP-s Vágó Gábor parlamenti vizsgálóbizottság felállítására vonatkozó kérdése alól a kormányfő.
Gyurcsány a NAV-nál érdeklődött az áfabotrányról
Nem látja az intézményes garanciáit a DK annak, hogy milyen módon dől el, indul vagy nem indul adóhatósági vizsgálat egy ügyben – jelentette ki Gyurcsány Ferenc pártelnök a NAV székházában tett látogatásuk után.
Azok a széles floridai utak
Országos visszhangot kapott, hogy debreceni város- és cégvezetők közpénzen utaztak el egy floridai energetikai konferenciára. Később kiderült, hogy a hivatalosnak indult szakmai útból magánút lett, ugyanis az utazás előtt Kósa Lajos, a város fideszes polgármestere úgy döntött, hogy a hivatali alkalmazottaknak a saját költségén, a szabadsága terhére kell elutaznia.