language

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5943]  Oldalak:   <<  <  163 164 165 166 167 168 169 170 171 172   >  >>

Orbán lánya, veje, meg a fatolvaj traktor – tettes nélkül

Orbán Viktor lánya és veje a lagzin egy traktor előtt látható a Story magazinban megjelent képen. Ez a traktor ugyanaz, mint amelyet a Népszabadság munkatársa korábban a Natura 2000 területen nagy mennyiségű fa engedély nélküli kivágása után talált a helyszínen.

Fidesz-közelivé vált a puszta

A Hortobágyi Nemzeti Park közzétette az általa kezelt védett földek első, 13 ezer hektáros csomagjára vonatkozó földhaszonbérleti pályázatok eredményét. Bár az adathalmaz – nem a nemzeti park hibájából, hanem a kormány által megállapított szabályok miatt – az átláthatóság minimális feltételeinek sem felel meg, annyi azért kiolvasható belőle, hogy a földosztó állami kéz ezúttal is a Fidesz térségbeli erős emberei felé hajlott.

Akár vasvillával is megvédi a földjét

Ha kell, erőszakkal is megvédi Gál Ferenc bábonymegyeri őstermelő a háza mögött húzódó másfél hektár állami földet, amennyiben a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) – a bírósági ítéletet végrehajtva – vissza próbálja venni tőle az említett területet. Ez derült ki azon a sajtótájékoztatón, amit az ellehetetlenített gazda csütörtökön tartott a Somogy megyei falu határában.

Juhász Péter ingatlanpanamát sejt Baján

Lőtérként nyilvántartott telket adtak el Baján, és bár a területen soha nem folyt éleslövészet, egy Fidesz-közeli vállalkozó lőszermentesítés címén a vételár nagyobb részét visszakapja az önkormányzattól – állítja Juhász Péter, aki emiatt feljelentést tett.

Nem adjuk Hernádit. Mol–INA: Másodszor is nemet mondott az ügyészség a horvátok kérésére

Két éven belül másodszor mondott nemet a horvát ügyészségnek a Legfőbb Ügyészség Hernádi Zsolt Mol-vezér ügyében, akit már jó ideje szeretne kihallgatni a korrupció és szervezett bűnözés elleni fellépést irányító horvát hatóság, az USKOK.

Nyilvánosságot követel az ellenzék E.ON-ügyben

Tegnap az Együtt-PM, ma pedig az MSZP sürgetett átláthatóságot az E.ON-vásárlás kapcsán. A szocialisták szerint a vételár 350 milliárd, korábban a vételre kijelölt MVM 260 milliárdról beszélt és forrásaink szerint ez utóbbi szám a valós.

Offshore státusú a letelepedésikötvény-értékesítő

Offshore státusú a kínai és vietnami polgárok számára magyar letelepedési államkötvényjegyzést biztosító, kajmán-szigeteki társaság – hangzott el a cég mai videó-sajtótájékoztatóján. (A Fidesz korábban ennek ellenkezőjét állította.) Eddig hetvenen vásároltak tőlük kötvénycsomagot, amiből 1,4 milliárd forint bevételük származhatott. Ezt a költségek levonása után valószínűleg adómentesen vehetik fel.

Rogánék mondták azt, hogy jobb lesz a külföldi bejegyzés

Nem offshore céget működtetünk – mondja Földvári Gábor, a letelepedési államkötvényüzletben érdekelt, cipruson bejegyzett Innozone Holdings Limited ügyvezetője és tulajdonosa. A társaság az elsők között kapott jogot az Országgyűlés gazdasági bizottságától arra, hogy a schengeni övezetben szabad utazást biztosító magyar letelepedési vízumot gyorsabban megszerezni kívánó üzletembereknek hazai állampapírokat közvetítsen, most már az indiai és a ciprusi állampolgárokon kívül az ott bejegyzett cégek tulajdonosainak is.

Offshore-gyanús cégek értékesítik a letelepedési államkötvényt

Nemzetgazdasági érdekre hivatkozva, egyszerűbben: letelepedési államkötvényhez kapcsolva a múlt hét közepéig húsz tartózkodásiengedély-kérelem érkezett a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalhoz – tájékoztatták lapunkat a szervezetnél. Ebből eddig összesen 18 esetben zárult le az engedélyezési folyamat.
Találatok: [5943]  Oldalak:   <<  <  163 164 165 166 167 168 169 170 171 172   >  >>