Lapok: |
Drámai nap Prágában
Péntek hajnalig tartott a csütörtökön előállított cseh politikusok és magas rangú állami tisztségviselők kihallgatása, aztán reggel folytatták. Egyelőre öt személyt gyanúsítottak meg, de a számuk alighanem növekedni fog.
Tovább habzik a cseh botrány
Hét személy ellen korrupció, törvénytelen haszonszerzés, illetve hivatali hatalommal való visszaélés alapos gyanúja miatt bűnvádi eljárást kezdeményeznek az illetékes cseh hatóságok. Jana Nagyová kabinetfőnök - aki a cseh lapok szerint intim viszonyba került a kormányfővel - a katonai elhárítást megbízta Petr Necas feleségének megfigyelésével is.
Hagyó-per: oknyomozó újságíró vallott
A BKV Zrt. és a vállalat pályázatain nyertes cégek közötti, hallomásból ismert visszásságokról és összefonódásokról beszélt tanúként egy hírportál korábbi oknyomozó újságírója a Hagyó Miklós egykori szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen indult büntetőper csütörtöki tárgyalásán, a Kecskeméti Törvényszéken.
'Fennáll a gyanúja, hogy az ügyészség a Fidesz érdekeit szolgálja'
Az MSZP független jogászokból, közbeszerzési szakértőkből álló bizottságot kér fel a dohányboltpályázatok ügyének feltárására, mivel a szocialisták szerint bebizonyosodott, hogy az ügyészség megpróbálja eltussolni a trafikügyet.
Folytatódott a BKV vezérigazgatójának meghallgatása
A BKV Zrt. jelenlegi vezérigazgatójának, valamint a céggel korábban szerződésben álló St. Plusz Kft. egykori kereskedelmi vezetőjének tanúkénti meghallgatásával folytatódott a Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen indult büntetőper kedden a Kecskeméti Törvényszéken.
Megszórták prémiummal a budapesti cégvezetőket
Hat fővárosi társaság vezetője múlt évi prémiumfeladatainak teljesítettségéről és a kapcsolódó kifizetésekről döntött szerdán a Fővárosi Közgyűlés.
Állami-önkormányzati fizetések
Albrecht Ute
Bolla Tibor
Házi Zoltán
Nagyunyomi-Sényi Gábor Antal
Vitézy Dávid
Wertán Zsolt Zoltán
BKV (Budapesti Közlekedési Vállalat) Zrt.
Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. (BFVK)
Budapest Főváros Városépítő Tervező Kft. (BFVT)
Budapesti Közlekedési Központ (BKK)
Enviroduna Kft.
Nagybani Piac
belföld
juttatás
Megszórták prémiummal a budapesti cégvezetőket
Hat fővárosi társaság vezetője múlt évi prémiumfeladatainak teljesítettségéről és a kapcsolódó kifizetésekről döntött szerdán a Fővárosi Közgyűlés.
Állami-önkormányzati fizetések
Albrecht Ute
Bolla Tibor
Házi Zoltán
Nagyunyomi-Sényi Gábor Antal
Vitézy Dávid
Wertán Zsolt Zoltán
BKV (Budapesti Közlekedési Vállalat) Zrt.
Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. (BFVK)
Budapest Főváros Városépítő Tervező Kft. (BFVT)
Budapesti Közlekedési Központ (BKK)
Enviroduna Kft.
Nagybani Piac
állami / önkormányzati vállalat
belföld
juttatás
A vádlottak padján Nyíregyháza egyik leggazdagabb embere
A Debreceni Ítélőtábla tárgyalja a nyíregyházi Sz. Gyula adócsalási büntetőügyét. A vád szerint a helyi futballklub volt tulajdonosa 2002-ben és 2004-ben csaknem 138 millió forinttal csökkentette az adóbevételt.
Hevesi bukta
„Várható még ebben az ügyben pár nagy durranás, amelyek újra megrázhatják a hazai labdarúgást” – így kommentálta egyik forrásunk a Legfőbb Ügyészség döntését, mellyel a Központi Nyomozó Főügyészséget (KNYFÜ) jelölte ki a Hevesben két hete kirobbant újabb fogadási csalási botrány nyomozására.
Titkos adatgyűjtés: Assange közvetett kapcsolatban állt Snowdennel
Közvetett kapcsolatban állt az amerikai hírszerzés titkos telefonos és internetes adatgyűjtését leleplező Edward Snowdennel Julian Assange. A WikiLeaks portál alapítója hősnek nevezte a szivárogtatót.