language

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5943]  Oldalak:   <<  <  173 174 175 176 177 178 179 180 181 182   >  >>

A trafikosok negyedénél merülhet fel a bennfentesség gyanúja

Gyakorlatilag az összes trafikgyőztes aláírta a szerda esti határidőre a koncessziós szerződést. Az 5414 koncesszió nyerteséből 5381-en nem hagyták az utolsó pillanatra, és már korábban aláírták a kontraktust az erre kijelölt Széchenyi Programirodákban – közölte lapunkkal a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. A 33 függőben maradt szerződéskötés lebonyolítása maradt tehát szerdára. Arról egyelőre nincs adat, hogy a későn jövők közül bárki is veszni hagyta volna az egyre jobban felértékelődő trafiknyitási jogot.

Trafikbotrány Fóton is: forgalomlassítással tiltakoztak a mutyi ellen

Többtucatnyian forgalomlassító demonstrációval tiltakoztak a trafikkoncessziók vitatható kiosztása miatt Fóton. A Pest megyei településen a helyi Fidesz-elnök és alpolgármester, Pozderka Gábor fia nyerte a trafikjogokat.

Két trafikot nyert a debreceni alpolgármester testvére

A cívisváros gazdasági ügyekért felelős fideszes alpolgármestere éppen "politikai tanulmányúton" volt, amikor a testvére trafikot nyert. Ezzel magyarázza, hogy neki semmi köze a történtekhez.

Fidesz: tisztább, átláthatóbb és olcsóbb lesz a kampány

A nagyobbik kormánypárt kitart a választási törvény módosítása mellett. A Fidesz szerint az új szabályok életszerűbbek és alkalmazhatóbbak, a pénzmozgások jobban követhetők lesznek.

Gyulay: a koncessziós szerződések nem közérdekű adatok

A szerződéskötések jelenleg is zajlanak; a nyertes pályázatok a koncessziós szerződések részei lesznek, és nem minősülnek közérdekű adatnak – mondta Gyulay Zsolt, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a Duna Közbeszéd című műsorában.

Jogerősen felmentették Laborc Sándort

A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletében felmentette Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal korábbi főigazgatóját a hivatali visszaélés vádja alól - közölte Zamecsnik Péter, Laborc Sándor védője pénteken az MTI-vel.
Találatok: [5943]  Oldalak:   <<  <  173 174 175 176 177 178 179 180 181 182   >  >>