Lapok: |
Trafik-botrány: Németh Lászlónét faggatja az MSZP
Törvénymódosítást nyújt be a botrányos trafiktörvényhez az MSZP, de a szekszárdi esettel kapcsolatban további kérdéseket is intéztek a fejlesztési miniszterhez.
Aki magyar, velünk szív
A trafik-koncessziók gyanúra okot adó Tolna megyei jelenségeiről tartott sajtótájékoztatót az MSZP Szekszárdon. Kiderült, hogy több kormánypárti politikus és annak rokona jutott dohánybolthoz Tolnában a múlt héten kiértékelt tender eredményeképp.
Honnan tudott a Fidesz a Portik-Laborc-találkozókról?
Molnár Zsolt, a nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke kezdeményezi, hogy a testület tagjai meghallgathassák a Portik–Laborc-találkozó eredeti hangfelvételeit. Molnár szerint csak így oszlathatók el egyértelműen a felvételekről készült leiratok hitelességével kapcsolatban megfogalmazódott kételyek.
Vadai: Elő a trafikpályázatokkal!
A Demokratikus Koalíció (DK) követeli, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) hozza nyilvánosságra az összes dohánykoncessziós pályázatot és azok értékelését - mondta csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Vadai Ágnes elnökségi tag.
Hagyó-per: Gyárfás Tamást tanúként hallgatták meg
Gyárfás Tamás cége és a BKV Zrt. közötti szerződésekről számolt be tanúvallomásában a Hagyó Miklós egykori szocialista főpolgármester-helyettes és társai elleni büntetőper csütörtöki tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken.
Laborc-meghallgatás: itt van az eredeti jegyzőkönyv
A volt főigazgató szerint Portik rendőrségi korrupcióval kapcsolatban akart információkat adni az akkori NBH-nak, de – mint azt Laborc maga is elismeri – ilyen érdemi információ nem hangzott el.
Gyurcsány: meghallgathatnak Portik-ügyben, nem lesznek tőle boldogok
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint időszerű lenne Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnök és titokminisztere, Szilvásy György meghallgatása a Portik-Laborc ügyben. Gyurcsány vállalja, ha nyilvános az ülés.
Demszkyre terhelő vallomást vártak a rendőrök?
Fizikai kényszert nem alkalmaztak vele szemben, de a nyomozók egyértelművé tették: ha egykori politikusokra, például Demszky Gábor volt főpolgármesterre vall, akár azonnal szabadulhat – állítja Sz. György, a repülőtéri vesztegetés elsőrendű vádlottja.
MSZP: Vissza a haveroknak átjátszott földeket!
Az MSZP arra szólítja fel Fazekas Sándor vidékfejlesztési minisztert, hogy vonja felelősségre azokat, akik "eltussolták" a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) ellenőrző bizottságának egyik jelentését és függessze fel az állami földbérleti pályázatokat.
Ingatlanbotrány Újbudán: Molnárra mutogatnak
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoznak egy újbudai ingatlanszerződés ügyében.