language

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5943]  Oldalak:   <<  <  192 193 194 195 196 197 198 199 200 201   >  >>

Aranytalicskát állított az LMP a parlament elé

Az LMP az új polgári törvénykönyvhöz (Ptk.) benyújtott módosító indítványaival az akarja elérni, hogy a jövőben „kevésbé lehessen törvényesen kitalicskázni közpénzeket” - mondta Schiffer András, az LMP frakcióvezetője vasárnap budapesti sajtótájékoztatóján.

Selmeczi szerint Litvánia is korruptabb nálunk

A Fidesz szóvivője szerint a magyar kormány a jövőben is mindent megtesz annak érdekében, hogy tovább csökkenjen a korrupció az országban. Selmeczi Gabriella az MTI-nek küldött vasárnapi közleményében azt közölte, nem állítják, hogy nincs még tennivaló, de megfogalmazása szerint "semmi okunk szégyenkezni".

Semjén ezért ma elégtelent kapna

Az ELTE vizsgálata szerint tényleg plagizált Semjén Zsolt. A húsz évvel ezelőtti "súlyos etikai vétséget" azonban ma már nem szankcionálhatja az egyetem. Az érintett tudomásul veszi a bizottságnak hivatalos állásfoglalását. A kereszténydemokrata politikus - csakúgy mint az egyetem - "véglegesen és hivatalosan is lezártnak tekinti a témát" - közölte a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője. Bemutatjuk, mit vesz tudomásul Semjén.

Gripen-jelentés: Megtalálták, de titok

Megtalálta a korábban elveszettnek hitt Gripen-jelentést a honvédelmi tárca, miután Hende Csaba honvédelmi miniszter átfogó vizsgálatot rendelt el a dokumentum felkutatására – tudta meg a Népszabadság. Az eredetileg 2007-ben készült, a Gripen vadászgépek régóta vitatott beszerzésének körülményeit vizsgáló úgynevezett Vadai-jelentésről korábban a szakminiszter azt állította, hogy a dokumentum „hivatalosan nem is létezik”.
Találatok: [5943]  Oldalak:   <<  <  192 193 194 195 196 197 198 199 200 201   >  >>