Lapok: |
Szabadon engedték Portik Tamás üzlettársát
Állítólag 16 év után is tudott megdönthetetlen alibit igazolni Portik Tamás üzlettársa, akit Prisztás József 1996-os meggyilkolásával összefüggésben bűnsegédként elkövetett emberölés gyanújával még júliusban tartóztattak le. A rendőrség szerint semmi nem történt: közeledik a nyomozás vége, és újraértékelték a nyomozás bizonyítékait.
Hódmezővásárhelyen kezdődtek a tárgyalások az önkormányzati adósságátvételről
Az országban először Hódmezővásárhelyen kezdődtek el az önkormányzati adósságok állami átvételével kapcsolatos egyeztetések.
Lefülelik a feketén dolgozókat
Egyre több cég bukik meg a be nem jelentett dolgozói miatt, egy év alatt másfélszeresére nőtt a számuk. A lefülelt társaságoknál az adóhatóság 1,1 milliárd forintos adókülönbözetet állapított meg.
100 ezertől indul egy dohánytrafik
Egy dohánytrafik koncessziós díja havi 100 ezertől 240 ezer forintba kerül majd – ez derül ki a fejlesztési minisztérium ma közzétett pályázati felhívásából. A trafikok működtetésére azonban csak december 15-től lehet pályázni.
Erővel nem állítják bírái elé Timosenkót
A volt ukrán kormányfő ügyét nem tárgyalják, ha nincs olyan egészségi állapotban, hogy részt vegyen a tárgyaláson - mondta szerdán újságíróknak Olekszandr Lavrinovics ukrán igazságügyi miniszter.
Nyolcvanmilliárd is lehet a kórházak adósságállománya
Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség elnöke szerint az előző évhez hasonlóan, 2012 végén is legalább 60 milliárdra, de akár 80 milliárd forintra is rúghat majd a kórházak adósságállománya.
Hatalmasat bukhat a főváros a rossz tenderen
A főváros 222 millióért rendelt tanulmányt a szennyvíztisztítókban keletkező iszap ártalmatlanításáról, de elszúrta a tendert, így nem csak annak árát, de a szükséges üzem építésének 5-6 milliárdos EU-támogatását is bukhatja.
A rendőrség vizsgálja a kajászói földfoglalást
A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet minden földfoglalót feljelent. A kormány felkéri a minisztériumokat, hogy állítsák helyre a jogállamot. Ez a gazdák szerint törvénytelenül kiosztott földek visszafoglalását jelenti.
Homályban maradó magyar korrupciós szál?
A Legfőbb Ügyészség szerint Mark Cliff vallomása ellenére sincs mit vizsgálniuk a Gripen-ügyben.
Kajászói földügyek: a gazdák szerint nem volt jogtalan az 'Őszi szántás' akció
A kajászói gazdatanács szerint a "jogtalanság vádja nem a helyi gazdákat illeti, hanem azokat, akik a jogtalanságot nem akarják észrevenni és feltárni."