language

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5943]  Oldalak:   <<  <  207 208 209 210 211 212 213 214 215 216   >  >>

Egymilliárd a külföldi fogakért

Nem rossz üzlet a fogturizmus fellendítéséért küzdeni Magyarországon: a kormányzat támogatását élvező, magántulajdonban lévő Orvosi Turizmus Iroda Zrt. jelentős bevételekre tehetett szert azzal, hogy fogorvosokat, fogtechnikusokat segített pályázati pénzekhez.

Közpénzből magánvagyon?

A főváros gazdasági bizottsága magánvállalkozói indítványra javasolta a kőbányai középfőgyűjtő tehermentesítő szennyvízcsatorna beruházási terveinek módosítását – kockáztatva ezzel a munka határidős befejezését és vele százmilliókat. A munkálatokat idén október végére kell befejezni, különben veszélybe kerül az egymilliárd forintos projekt 85 százalékát kitevő uniós támogatás.

Mindent tagad Hagyó Miklós

Senkit nem utasított semmilyen törvénysértésre – legalábbis ezt állította a bíróság előtt Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes. Az ügyészség egyebek mellett bűnszervezetben elkövetett vesztegetéssel vádolja.

Jutalmat osztottak a médiahatóságnál

Átlagosan 2,4 havi fizetésnek megfelelő jutalmat kaptak a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) érintett munkatársai 2012-ben – közölte lapunk megkeresésére a médiahatóság. Szalai Annamária, a Médiatanács elnöke csaknem 1,6 millió forintos, a testület másik négy tagja pedig fejenként csaknem 1,8 milliós prémiumban részesült.

Rászóltak a köztévére a baloldal miatt

Jókora botrány robbant ki Németországban, miután a Süddeutsche Zeitung megírta, hogy egy bajor konzervatív politikus nyomást próbált gyakorolni a második közszolgálati televízióra, a ZDF-re, hogy esti hírműsorában ne adjon hírt az ellenzéki szociáldemokraták hétvégi pártkonferenciájáról.
Találatok: [5943]  Oldalak:   <<  <  207 208 209 210 211 212 213 214 215 216   >  >>