language

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5943]  Oldalak:   <<  <  216 217 218 219 220 221 222 223 224 225   >  >>

EMFESZ: Meghosszabbodott cégjáték

A felszámolás alatt álló EMFESZ Kft. lakossági követeléseit egy a vállalat – jog szerint előzőnek titulálható – vezetéséhez köthető cég szedi be. A ciprusi Mabofit a jogerős döntések ellenére a felszámoló kifogásai miatt továbbra sem jegyzik vissza tulajdonosként.

Pilótajáték politikai hátszéllel

A politika legfelsőbb emeleteit tépázza egy pénzügyi cég – gyakorlatilag pilótajáték – csődje Lengyelországban. Az eset azért lett országos bot­ránnyá, mert belekeveredett a miniszterelnök családja is: Donald Tusk fia volt a cég PR-osa. A kormányzó pártot most minden oldalról támadják, a bizalom erősen megroppant.

’Minden körülmények között’ el kell kapni Assange-t

Az Amerikai Államok Szövetsége pénteki washingtoni találkozóján kiállt a diplomáciai képviseletek sérthetetlensége mellett. A szavazásra bocsátott javaslatból viszont kivették, hogy a britek megfenyegették Ecuadort. Közben a nagykövetség előtt lencse végre kaptak egy rendőrségi jegyzetet, mely szerint Assange-t minden körülmények között el kell kapni.

NAV ellenőrzés: megüthetik a bokájukat a Webshopok

Akár egymillió forintos bírságot is fizethet egy webshopot üzemeltető cég, mert a kiszállított áru mellé nem mellékelt számlát – közölte a próbavásárlás eredményét csütörtökön a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-alföldi Regionális Adó Főigazgatóságának sajtóreferense.

Titkos adatgyűjtés: törvénymódosítást javasol az ombudsman

Szabó Máté ombudsman felkérte a belügyminisztert, kezdeményezze a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény módosítását, hogy a Terrorelhárítási Központ (TEK) által végzett titkos információgyűjtési eljárásokkal szemben meglegyen a hatékony jogorvoslat lehetősége.

Elfolyó közpénzek

Az ezekben a napokban éppen ünnepelt állam kasszáját legegyszerűbben úgy lehet leírni, mint egy pénzzel teli teknőt, amelyből számos kisebb-nagyobb csap engedi le a benne valót, az elfolyókat pedig hol csak csepegtetik, hol pedig testes sugarúra állítják a kormányzati kezek.

Vödörnyi vér, más semmi: Portik számláján az összes megoldatlan gyilkosság?

Eddig hét ember halálával összefüggésben közölte a rendőrség, hogy gyanúja szerint Portik Tamást bujtotta fel a gyilkosokat, azaz ezek szerint ha kivégzés történt, minden esetben ő volt a bérgyilkosok megbízója. Információink szerint azonban a rendőrség még legalább három-négy olyan ügyet vizsgál, amelyeknek összesen öt-hat halálos áldozata lehet.
Találatok: [5943]  Oldalak:   <<  <  216 217 218 219 220 221 222 223 224 225   >  >>