Lapok: |
Eltűntek a Sukoró-ügy iratai?
Hiába kért iratbetekintést, sehol nem tudta megnézni a Sukoró-ügy iratait Tátrai Miklós ügyvédje. Törvényt sért-e a bíróság, vagy hiba van a bíróságok kijelöléséről rendelkező törvényben?
Mi a szösz! Segítséget kér a NAV
Az állampolgárok segítségét kéri az adóhatóság a csalások és visszaélések visszaszorításának érdekében. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerint lépten-nyomon szabálytalanságokba lehet botlani, így arra kérnek mindenkit: kérjenek mindenütt számlát.
Mulatóbirodalom tulajdonosából keresztapa lett?
Módosította a Központi Nyomozó Főügyészség Vizoviczki László gyanúsítását. A május végén vesztegetés gyanújával letartóztatott vállalkozót immár bűnszervezet vezetőjeként elkövetett vesztegetéssel gyanúsítják.
A Lasztovicza-botrány miatt felfüggesztették a TF dékánját
A Semmelweis Egyetem rektora augusztus 6-i hatállyal felfüggesztette Tóth Miklós dékán és Szalma László dékánhelyettes vezetői megbízását - közölte az intézmény csütörtökön az MTI-vel azután, hogy a Testnevelési és Sporttudományi Karon lezárult az államvizsgákkal kapcsolatos szabálytalanságok gyanúja miatt indított belső vizsgálat első szakasza.
Eladta szigetecskéjét a milliárdosnő
A L'Oréal-örökös Liliane Bettencourt körül szorult a hurok - mégis igen előnyösen jön ki az ingatlanügyletből.
A titkosszolgálatnál keresik az alvilági szálat
A Belügyminisztérium szerkesztőségünk írásban feltett kérdéseire adott válaszából az derül ki, hogy nem csak a nemrég öt ember meggyilkolásával felbujtóként meggyanúsított Portik Tamás állítólagos titkosszolgálati kapcsolatának feltárása a célja annak a belső vizsgálatnak, amelyet a napokban rendeltek el a tárcánál.
Ecuador nem engedné Assange-t Svédországba
Ecuador megelőzné, hogy Julian Assange-t kiadják Svédországnak, mondta az ecuadori külügyminiszter. Ecuador állítólag meg is hívta a svéd hatóságokat, hogy hallgassák ki a nagykövetségen Assange-t. A svédek azonban ezt visszautasították.
Vizoviczkit bűnszervezet vezetésével is gyanúsítják
Módosította a Központi Nyomozó Főügyészség Vizoviczki László gyanúsítását. Immár bűnszervezet vezetésével is gyanúsítják.
Handó Tünde döntheti el, hol tárgyalják a Sukoró-ügyet
A Fővárosi Törvényszék büntetőkollégiumának vezetője az aránytalan munkateherre tekintettel kérte az ügy áthelyezését.
Lassan, de tisztul a kép
A Gyurcsány Ferenc elleni vádemelés elmaradásával nincs vége a ma négy éve megkötött, jelen állás szerint a bíróság által semmisnek nyilvánított sukorói telekcsere ügyének.