language

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5943]  Oldalak:   <<  <  224 225 226 227 228 229 230 231 232 233   >  >>

Gyurcsány: Polt Péter jön nekem a lemondásával

Pokollá tettem volna az ügyészség és a kormány életét minden egyes tárgyalási napon – fogalmazott lapunknak Gyurcsány Ferenc volt kormányfő az ellene indított, majd megszüntetett eljárás kapcsán. Az ex-miniszterelnök szerint a vádhatóság koncepciós pert indított ellene, a legfőbb ügyésznek pedig bocsánatot kellene kérnie tőle és távoznia a vádhatóság éléről.

Budai Schifferre mutogat, Schiffer Budait ostorozza

Nem az én asztalom - így kommentálta Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos a Gyurcsány Ferenc elleni eljárás megszüntetését. A fideszes képviselő szerint az ügyben Schiffer András volt a feljelentő, így őt kell kérdeni. Schiffer szerint viszont Budai csak rálapátolja a kudarcát, holott ő nem végezte rendesen a munkáját.

Megszüntették a nyomozást Gyurcsány Ferenc ellen

Bizonyítottság hiányában megszüntette a Központi Nyomozó Főügyészség a Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, országgyűlési képviselő ellen hivatali visszaélés bűntette miatt folytatott nyomozást az úgynevezett Sukoró-ügyben.

Átvert gazdák, fura győztesek

Kajászón megvolt az aratás, a gazdák nem túlságosan elégedettek, kevés eső áztatta a búzát márciusban, gyér a terméseredmény. A Fejér megyei ezerlelkes településen hét-nyolc helybéli család él hivatásszerűen mezőgazdaságból. Többen ott voltak tavasszal azon a tüntetésen, amelyet Ángyán József vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár oligarchák miatti lemondása után tartottak.

Hivatalosan is Rohác az Aranykéz utcai robbantó, Portik lehet a felbujtó

Bár a Nemzeti Nyomozó Iroda hivatalosan nem kommentálta a Magyar Nemzet hírét, amely szerint már hetekkel ezelőtt kérték Jozef Rohác kiadását az Aranykéz utcai robbantás ügyében (is), pozsonyi források megerősítették, sőt úgy tudjuk, informálisan már jelezték az ottani hatóságok Budapestnek, hogy a kérést teljesítik.
Találatok: [5943]  Oldalak:   <<  <  224 225 226 227 228 229 230 231 232 233   >  >>