language

Lapok:

Origo

Az Origo.hu Magyarország egyik leglátogatottabb internetes portálja. 1998-ban indult egy olyan portálként, ami a szerkesztett tartalom mellett egyéb szolgáltatásokat is nyújt. 1999-ben megvásárolták a freemail levelező programot. A portál főszerkesztője 2000-ig Nádori Péter volt, akit ezután Weyer Balázs váltott. 2006-ban megvásárolták az iWiWet. 2010-ben az Indexnél dolgozó Vaszily Miklós lett a lapot kiadó Origo Zrt. vezérigazgatója. 2011. szeptember 29-én távozott Weyer Balázs és Nádori Péter, az új főszerkesztő a volt indexes Gazda Albert lett. 2013 novemberétől Sáling Gergő volt az Origo főszerkesztője. 2014. júniusában (egyesek szerint politikai nyomásra) Sálingnak felmondtak és Pálmai L. Ákos lett a főszerkesztő (l. Origo-ügy).


2015-ben a Magyar Telekom meghirdette eladásra az Origót, miután a német Deutsche Telekom Európában csökkentette a médiaérdekeltségégeit. Végül a Száraz István vezette, VS.hu-t birtokló New Wave Mediához került az újság. A New Wave a cseh Bawaco médiabefektőjé, amely Szemerey Tamáshoz, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének érdekeltségéhez tartozik. Pálmai L. Ákost György Bence követte főszerkesztőként, a portál pedig erősen kormánypárti hangvételűvé vált. 2017 elején több munkatárs is távozott az Origótól, voltak akiket kirúgtak, voltak akik szolidaritásból mondtak fel. 2017 áprilisában az Origo Media nevet változtatott New Wave Media Group Zrt.-re. 2017. június 28-án az Origo Matolcsy Ádámhoz, Matolcsy György fiához került, miután a New Wave Media Group Zrt.-t megvette a Magyar Stratégia Zrt. 2017 októberében Matolcsy Ádám bekerült a New Wave Media Group Zrt. vezetői közé is. 2017. december 31-i hatállyal az Origót működtető New Wave Media Group Zrt. a VS.hu-t ködtető New Wave Production Kft.-vel együtt beolvadt eddigi anyavállalatába, a 2014-es alapítású New Wave Media Kommunikációs és Szolgáltató Kft.-be. 2017-ben György Bence távozott mint főszerkesztő, utódja Gábor László. 2018. decemberében az Origo (NWM Kft.) is beolvadt a kormánypárti médiakonglomerátumba, a cég tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány lett.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4817]  Oldalak:   <<  <  116 117 118 119 120 121 122 123 124 125   >  >>

Sok közérdekű adatra ne legyen kíváncsi!

Két fideszes képviselő vasárnap benyújtott törvényjavaslata korlátozná a közérdekű adatok megismerését. A képviselők szerint az állampolgárok nem ismerhetik meg olyan mélységben az állam működését és gazdálkodását, mint az ellenőrzésre szakosodott állami szervek, mert a "visszaélésszerű, általános jellegű" adatigénylések indokolatlan mértékben akadályozzák az adatgazda munkáját.

Gyulay: A pályáztatás megfelelt a törvényeknek

A Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. vezetője, Gyulay Zsolt szerint a pályázati kiírás tiszta volt, a pályázatokat az NFM-ben bírálták el, és a nyertes 5400 névben "sok mindenkit fel lehet fedezni, főleg, ha kifejezetten az a szándék, hogy hergeljék a veszteseket".

Lázár János betiltaná a dohányzást

Nem politikai alapon osztották ki a nemzeti dohányboltok üzemeltetési jogát - állította hétfőn Lázár János. Ha rajta múlna, teljesen betiltaná a dohányzást, de azért a kormány addig is rátesz még két százalékot a trafikok biztos profitjára.

Mesterházy: Portik hazudik a pénzről

Portik Tamás hazudik, amikor azt állítja, hogy MSZP-s politikusoknak vitt pénzt, viszont érthető, hogy az emberek szörnyülködnek azon, hogy egy titkosszolgálati vezető milyen stílusban beszélget egy bűnözővel, mondta Mesterházy Attila MSZP-elnök a Portik-Laborc-ügyről.

Gyurcsány: Nincs szégyellnivaló a Portik-Laborc ügyben

Nem lát szégyellni-, takargatni valót Portik Tamás és Laborc Sándor találkozói kapcsán Gyurcsány Ferenc, aki szerint a nyilvánosságra került dokumentumok manipuláltak. A volt kormányfő azt mondta, nem tudott ilyen operatív titkosszolgálati akciókról.

Tarlós mindenáron építkezni akar a Rómain

A Műegyetem szakvéleménye a főváros álláspontját támasztja alá a római-parti védmű építésével kapcsolatban, a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalása pedig a napokban várható - mondta Tarlós István főpolgármester pénteken az MTI-nek. A városvezető jelezte, hogy ha az MTA-tól is pozitív választ kapnak, semmi akadályát nem látja a parti mobilgát megépítésének.

Megduplázott árréssel kedvezne Lázár a trafikosoknak

A jelenleginél két, két és félszer magasabb árrést garantálna a dohányboltoknak Lázár János államtitkár dohánytörvényt érintő új javaslata. A javaslat értelmében fiatalkorúak egyáltalán nem léphetnének be az üzletbe, az állam pedig saját maga nyitna boltokat a trafik nélkül maradt településeken.
Találatok: [4817]  Oldalak:   <<  <  116 117 118 119 120 121 122 123 124 125   >  >>