language

Lapok:

Origo

Az Origo.hu Magyarország egyik leglátogatottabb internetes portálja. 1998-ban indult egy olyan portálként, ami a szerkesztett tartalom mellett egyéb szolgáltatásokat is nyújt. 1999-ben megvásárolták a freemail levelező programot. A portál főszerkesztője 2000-ig Nádori Péter volt, akit ezután Weyer Balázs váltott. 2006-ban megvásárolták az iWiWet. 2010-ben az Indexnél dolgozó Vaszily Miklós lett a lapot kiadó Origo Zrt. vezérigazgatója. 2011. szeptember 29-én távozott Weyer Balázs és Nádori Péter, az új főszerkesztő a volt indexes Gazda Albert lett. 2013 novemberétől Sáling Gergő volt az Origo főszerkesztője. 2014. júniusában (egyesek szerint politikai nyomásra) Sálingnak felmondtak és Pálmai L. Ákos lett a főszerkesztő (l. Origo-ügy).


2015-ben a Magyar Telekom meghirdette eladásra az Origót, miután a német Deutsche Telekom Európában csökkentette a médiaérdekeltségégeit. Végül a Száraz István vezette, VS.hu-t birtokló New Wave Mediához került az újság. A New Wave a cseh Bawaco médiabefektőjé, amely Szemerey Tamáshoz, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének érdekeltségéhez tartozik. Pálmai L. Ákost György Bence követte főszerkesztőként, a portál pedig erősen kormánypárti hangvételűvé vált. 2017 elején több munkatárs is távozott az Origótól, voltak akiket kirúgtak, voltak akik szolidaritásból mondtak fel. 2017 áprilisában az Origo Media nevet változtatott New Wave Media Group Zrt.-re. 2017. június 28-án az Origo Matolcsy Ádámhoz, Matolcsy György fiához került, miután a New Wave Media Group Zrt.-t megvette a Magyar Stratégia Zrt. 2017 októberében Matolcsy Ádám bekerült a New Wave Media Group Zrt. vezetői közé is. 2017. december 31-i hatállyal az Origót működtető New Wave Media Group Zrt. a VS.hu-t ködtető New Wave Production Kft.-vel együtt beolvadt eddigi anyavállalatába, a 2014-es alapítású New Wave Media Kommunikációs és Szolgáltató Kft.-be. 2017-ben György Bence távozott mint főszerkesztő, utódja Gábor László. 2018. decemberében az Origo (NWM Kft.) is beolvadt a kormánypárti médiakonglomerátumba, a cég tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány lett.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4817]  Oldalak:   <<  <  126 127 128 129 130 131 132 133 134 135   >  >>

900 ezer forintra ítélték az MSZP-s Nagy Imrét

A Balassagyarmati Törvényszék helybenhagyta az Egri Városi Bíróság elsőfokú ítéletét, amelyben Nagy Imrét, Eger korábbi szocialista polgármesterét jogosulatlan gazdasági előny megszerzésében találták bűnösnek, így az ítélet jogerőssé vált - közölte Barsi József, a Balassagyarmati Törvényszék szóvivője.

Évekig ülhetnek az adóellenőrök

Hivatali visszaélés és hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás miatt ítélt jogerősen letöltendő börtönbüntetésre adóellenőröket hétfőn a Debreceni Ítélőtábla - közölte a táblabíróság szóvivője az MTI-vel.

A ZTE BL-meccse is bundagyanúba keveredett

A Sun értesülései szerint a Manchester United Zalaegerszeg elleni BL-visszavágója is a fogadási csalással gyanúsított meccsek között van. A brit lap egy bosszúból besúgónak állt szerbiai férfira hivatkozik, aki főszerepet vállalt a bundában.

Lemondott a plagizáló német oktatási miniszter

Négy nappal azután, hogy plágium miatt megvonták a doktori címét, lemondott Anette Schavan német oktatási miniszter, Angela Merkel egyik bizalmasa. A kancellár szerint Schavan távozása nagy veszteség a kormány számára. A volt miniszter kijelentette, hogy nem csalt, ezért perelni fog és képviselői mandátumát is megtartja.

Kartellezés gyanúja esetén többféle "kreatív eszköz" alkalmazható a felderítés érdekében

Bár a Gazdasági Versenyhivatal nem jogosult például az "Informátor" című filmből ismerős módon, jogszerű módszerekkel titkos ügynököket beépíteni vagy beszélgetéseket lehallgatni, mint az Egyesült Államokban, többféle kreatív eszközt alkalmazhat a felderítés érdekében - mondta el az [origo]-nak a Kajtár Takács Hegymegi-Barakonyi Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda szakértője.

Újabb három gyanúsított a moszkvai ingatlanüzletben

Összesen hét embert gyanúsított meg az ügyészség a moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltség eladása ügyében. A központ vitatott eladása ügyében indult nyomozást lezárták, de ez nem jelenti azt, hogy vádemelésig is eljut a magyar államnak 17 milliárd forintos kárt okozó ügy.
Találatok: [4817]  Oldalak:   <<  <  126 127 128 129 130 131 132 133 134 135   >  >>