Kulcsszavak: |
|
Akták: |
Újabb tanácsadói testülettel mondatná ki a főpolgármester, mi legyen a Római sorsa
Négy tervet, félmilliárd forintot és több tudományos és „tudományos” tanácsadó testületet használt el eddig a főváros vezetése, hogy sikerüljön szalonképesnek tűnő megoldást találni a főpolgármester rögeszméjére, a római parti sétányon felépítendő mobil gátra. Tarlós István követhetetlen vonalvezetésű taktikája most egy újabb testületre hárítaná a feladatot, hogy döntsön a Római sorsáról. Ha megnézzük a tagok névsorát, rögtön láthatjuk a várható eredményt is.
Molnár könnyes szemmel jelentette be: indul ősszel
Kedden felmentette a bíróság Molnár Gyulát, és Lakos Imrét. A XI. kerület volt szocialista polgármesterét, és egykori SZDSZ-es alpolgármesterét hivatali visszaéléssel vádolták. Lakos Imre azt mondta, ez az első - politikailag kiemelt - ügy, amelyben jogerős ítélet született. Molnár Gyula pedig az ítélethirdetés után bejelentette: elindul az őszi önkormányzati választáson. Részletek a videóban.
Mindjárt kiderül, lecsukják-e a volt MSZP-s polgármestert
Első fokon felmentették, másodfokon viszont elítélték Molnár Gyulát, Újbuda egykori polgármesterét és volt SZDSZ-es helyettesét, Lakos Imrét hivatali visszaélés miatt. A Kúria kedden tárgyalja az ügyet. A Népszabadság közben azt írta, a koronatanút hamis tanúzásért megbüntették. A tét egyebek közt az, hogy Molnár Gyula indulhat-e az őszi polgármester-választáson az MSZP színeiben.
Egy körből kimaradsz - Miért ítélték börtönre Molnár Gyula volt polgármestert?
Másodfokon nyolc hónap letöltendőre ítélték Molnár Gyulát, a XI. kerület volt szocialista polgármesterét, mert a vád szerint önkormányzata 2006-ban a pályáztatás megkerülésével értékesített egy ingatlant.
Továbbra is Molnár Gyula az MSZP újbudai polgármesterjelöltje
Újbuda expolgármestere szerint politikai elfogultság lehetett az ítéletében.
Korábban nem ez volt a jellemző, de most már úgy működik a politika, hogy, "ha vitám van veled, kicsinállak" – ezt Molnár Gyula mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, miután a másodfokú bíróság hivatali visszaélés miatt nyolc hónap börtönre ítélte.
Mindent borított a koronatanú
Egyetlen kétes tanú vallomására ítélte letöltendő börtönre a korábban bűncselekmény hiányban felmentett Molnár Gyulát a bíróság másodfokon.
Letöltendőt kapott Molnár Gyula
Molnár Gyula MSZP-s politikus nyolc hónapra börtönbe megy, Lakos Imre felfüggesztett büntetést kapott. Az egykori 11. kerületi polgármester a szocialista párt egyik legbefolyásosabb vezetője volt a 2000-es években.
Molnár Gyula börtönbe megy
Hivatali visszaélés miatt Molnár Gyula szocialista politikust, volt XI. kerületi polgármestert nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre, Lakos Imre volt XI. kerületi szabad demokrata alpolgármestert hat hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla másodfokon.
Letöltendő börtönt kapott a volt újbudai polgármester
Molnár Gyula még 2006-ban a Kopaszi-gát építésekor próbált meg átjátszani egy telket egy magáncégnek. Első fokon még felmentették, most nyolc hónap letöltendő börtönt kapott másodfokon.
Molnár Gyulát letöltendő börtönbüntetésre ítélték
Hivatali visszaélés miatt Molnár Gyula MSZP-s politikust, volt XI. kerületi polgármestert 8 hónap letöltendő börtönbüntetésre, Lakos Imre volt SZDSZ-es alpolgármestert 6 hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla. Mindketten politikailag motiváltnak tartják a döntést.