language

Kulcsszavak:

ítélet/döntés highlight_off
nav-vizsgálat highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [21]  Oldalak:   <<  <  1 2 3   >  >>

Korrupcióinfó: klónozott tanulmányokkal kaszált a fidesz-közeli tanácsadó cég

Nem bűncselekmény, hogy a Voldemort-ügyben is érintett Public Sector Consulting több településnek is eladta szóról szóra ugyanazt a tanulmányt – ezt állapította meg a NAV, és meg is szüntette a nyomozást.

Az Est Media legyőzte a NAV-ot, túlélnek

Másodfokon is jóváhagyta a bíróság az Est Media csődegyezségét, írja az MTI. Ez azt jelenti, hogy a súlyos tartozásokat nyögő, szinte üres tőzsdei cég továbbra is életben marad, különben valószínűleg jött volna felszámolás.

Liechtensteinben mosták fehérre a szegedi trafikkirály cégével lenyúlt uniós pénzt

A szegedi Fideszhez ezer szállal kötődő cég offshorozott el 185 millió forint uniós támogatást. A vadaspark játszótér-építését az OLAF is vizsgálta, pár év aktatologatás után pedig vádat emelt az ügyészség is. A pénz nem került elő.

Korrupcióinfó: Hadházy szerint eltussolta a NAV a túlárazott beszerzést, pedig hangfelvétel is volt

Amnesztiát javasol feltáró vallomásukért cserébe Hadházy Ákos, az LMP társelnöke kormányváltás esetére azoknak a nyomozóknak, akik jelenleg úgymond kénytelenek kimosni a fideszes korrupció érintettjeit. Szokásos heti korrupcióinfóján a politikus egy korábban bemutatott mutyi, a túlárazott szekszárdi óvodabővítés ügyében indult nyomozás most született megszüntető határozatát ismertette.

A Kúrián is nyert Gattyán a NAV-val szemben

Csütörtöki ítéletében a Kúria is Gattyán György cégének, a Docler-csoportnak adott igazat a cég NAV-al szembeni jogvitájában, ezt mondta a cég vezetése az Indexnek. A Kúria helybenhagyta a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság tavaly júniusi ítéletét, amelynek értelmében az adóhatóságnak új eljárást kell indítani a céggel szemben. Így várhatóan ki fog derülni, hogy a korábbi gyanúval szemben a Docler nem csalt áfát 2009 és 2011 között. Ettől viszont, úgy tűnik, hogy a cég egyelőre még nem kaphatja vissza a NAV által zárolt ingatlanainak és értékeinek nagy részét.

Egy hónapos nyomozás után kiderült, az offshore-ozó Boldvaiék nem csaltak adót

Néhány hónap alatt megszüntették azokat a költségvetési csalás gyanúja miatt indított nyomozásokat, amiket Konti Csilla, Boldvai László volt MSZP-pénztárnok felesége és Horváth Zsolt volt fideszes országgyűlési képviselő offshore-ügyében indított a Nemzeti Adó –és Vámhivatal. Az adóhatóság a nyomozást megszüntető határozatában azzal indokolta az eljárások befejezését, hogy szerintük – az egyébként nevetségesen rövid ideig – tartó nyomozás során beszerzett adatokból arra lehet következtetni, hogy az érintettek sem adócsalást, sem más bűncselekményt nem követtek el.

Cégbíróság: Huth Gergelyt eltiltották a cégvezetéstől, de ügyvezető maradhat

A cégbíróság szerint a Pestisrácok ügyvezetőjét 2014-ben jogerősen 5 évre eltiltották a cégvezetéstől, mégis ügyvezető maradhat, mert senki nem indított az ügyben törvényességi felügyeleti eljárást.

Takaréklángon pislákoló nyomozások

Elszámoltatás: több korrupciós ügyben már hat éve zajlik a vizsgálat, eredmény nincs.

Diplomáciai mentességet vásárolt volna, de átverte az ügyvédje a lebukott áfacsalót

Diplomáciai mentességet akart vásárolni magának ötmillió forintért az áfacsalásairól elhíresült F. Attila – derül ki az Átlátszó birtokában lévő iratból. Ráadásul úgy, hogy a férfival szemben több, köztük emberölés miatti büntetőeljárás van folyamatban. A bűnözőnek nem volt szerencséje: letétbe helyezett pénzét a mentesség kijárásával megbízott ügyvéd lenyúlta. F. Attila zokon vette az ügyet, és a Pest Megyei Ügyvédi Kamarától kért segítséget.
Találatok: [21]  Oldalak:   <<  <  1 2 3   >  >>