A koronavírus terjedési üteméhez igazodva érkeztek a járvány miatt kiutalt források, illetve más, a költségvetésbe előre be nem tervezett jogcímen juttatott rendkívüli támogatások 2020-ban az egyházakhoz.
Miközben a veszélyhelyzet miatt a templomok is bezártak, az Orbán-kormány a szokásosnál is lelkesebben szórta a közpénzt az általa kiválasztott egyházaknak. Jutott az állami milliárdokból újabb templomfelújításokra és a lelkészek jövedelemkiegészítésére, valamint számos ingatlan tulajdonjogát is megkaphatták a járvány alatti törvénykezésnek köszönhetően.
A magyar társadalom feudalizálódását jelzi, hogy egyre több vidéki térség hűbérbirtokká válik: fideszes politikusok szinte a magukénak tekintik. Kivételezett helyzetük a kormányzásának 13. évére készülő Orbán Viktor kegyétől függ, így alattvalói áhítattal tekintenek rá, közben a helyieknek bizonygatják, hogy ennek az udvari kapcsolatnak a révén tudnak sok mindent kijárni. A HVG összeállításának második része.
2600 szegény, kiszolgáltatott ember nem kapta meg a fizetését attól a fura szövetkezettől, ahová a munkaügyi központ irányította őket. A vezetést nem tudják elérni, de mi megtaláltuk őket: szerintük a felháborodott emberek morális hozzáállásával van baj. Íme, a társaság, amelynek az egyik évben 50 ezer forintos árbevétele van, a következőben pedig megdobják 3 milliárd forintnyi EU-s pénzzel.
Büntetőeljárást folytat különösen nagy értékre elkövetett hűtlen kezelés gyanúja miatt a jászapáti gimnázium és szakközépiskola felújításához kapcsolódó ügyben a Szolnok megyei rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya.