Személyek: |
|
Intézmények: |
Kapcsolódó szervezetek: |
Kollégáit vádolja a gyanúsított zsaru
Miközben elítélt bűnözők segítik a V. László nevével fémjelzett rendőri korrupciós ügy nyomozását, az ügy egyik gyanúsítottja, Kalmár Tamás megdöbbentő indítványt nyújtott be ügyvédjével a bíróságon.
Bűnszervezet tagja lehetett a volt főrendőr
Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Ügyészség szóvivője közölte, hogy Gulyás Imrét, az NNI szervezett bűnözés elleni osztályának egykori vezetőjét bűnszervezetben elkövetett vesztegetéssel gyanúsították meg.
Nincs vagyon V. László nevén
Nem tudta bűnügyi zár alá venni a rendőri korrupciós botrány civil főszereplőjének ingó- és ingatlanvagyonát a Központi Nyomozó Ügyészség.
Magával rántja Vizoviczki az alvilágot?
Összefügghet az évszázad rendőri korrupciós botránya, és az Aranykéz utcai robbantás! A Blikk információi szerint ugyanis a jelenleg folyamatban lévő nyomozás egyik gyanúsítottjának, Vizoviczki Lászlónak vallomása alapján fogták el Portik Tamást, az olajügyekből ismert egykori Energol Rt. tulajdonosát.
Még három hónapig börtönben marad V. László
Meghosszabbította a Pesti Központi Kerületi Bíróság V. László és két társa előzetes letartóztatását. A döntést a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélyével indokolták.
Házi őrizetbe helyezték V. László munkatársát
Előzetes letartóztatásból házi őrizetbe helyezték V. Istvánt, a rendőri korrupciós ügy egyik civil gyanúsítottját. A további öt gyanúsított, köztük V. László előzetes letartóztatásának meghosszabbításáról a héten döntenek.
Maffiózókat segítettek a lecsukott zsaruk?
Előveheti az ügyészség azokat a szervezett bűnözéssel kapcsolatos aktákat, amelyekre korábban rálátásuk lehetett azoknak a rendőröknek, akik az évszázad korrupcióbotrányában érintettek.
Eltüntették a bulizó fejesek fényképeit
„VIP"-szektorokban bulizhattak önfeledten politikusok a Vizoviczki-birodalom szórakozóhelyein.
Politikusra vallott a lecsukott zsaru
Politikusok is érintettek lehetnek az évtized rendőrségi korrupciós botrányában!
VIP cellában ülnek a gyanúsított zsaruk
Börtönnyelven pedofil zárkának hívják azt a cellát, ahol az évszázad korrupciós-botrányában érintett zsarukat őrzik.