Gyakorlatilag nincs nap az utóbbi hetekben, hogy ne derülne fény valamilyen jogsértésre és/vagy bűncselekményre, de legalábbis tisztességtelen akcióra a népszavazási kampány során. Sok minden más mellett ez is kiváló látlelet a magyar demokrácia állapotáról. Összeállítottunk egy szubjektív sorrendet a tíz szerintünk legsúlyosabb esetről.
A rádióműsor-szolgáltatás lesz a fő tevékenysége a kaszinókirály és filmes kormánybiztos Andy Vajna által vezetett és az ő érdekeltségében álló AV Investments Kft. tulajdonában lévő, frissen bejegyzett Radio Plus Kft.-nek.
Debrecen – Összesen csaknem 1 millióval, 936 ezer 118 forinttal támogatta meg a három debreceni képviselőjelölt a mindig veszteséges debreceni közlekedési vállalatot a tavalyi országgyűlési képviselőválasztás kampányában. Igaz, az azóta sem derült ki, hogy az újvillamosos gerillamarketing kinek az ötlete volt, és lendített-e valamit a fideszesek népszerűségén.
A Figyelőnek adott interjúban Gyurcsány Ferenc kőkeményen nekimegy a Puch László-Simicska Lajos uralta világnak. Szerinte "nyilvánvalóan" volt egyeztetés a két pártközeli üzletember között a kétezres években, és azt sugalmazza, hogy akár a legendás a "70-30 százalékról" is beszélhettek.
A miniszterelnök ráérzett arra, hogy egyre inkább eldurvul a viszonya Simicska Lajossal. Két nappal a Fidesz egykori gazdasági igazgatójának kirohanása előtt, a kormánypárt frakcióülésén arról beszélt: az új pártfinanszírozási rendszer miatt a Fidesz elboldogul a gazdasági holdudvar nagyobb segítsége nélkül is.
Hiába a közigazgatásban az elszámoltatás, a korrupcióellenes program és az új közbeszerzési törvény, a 2010-2014-es ciklusban sem látható a közbeszerzési piac tisztulása. Sőt.
A párt nélkül maradt egykori prominens SZDSZ-esek közül Fodor Gábor reaktiválódása sikerült legjobban. A politikus év elején hirtelen megjelent a baloldali ellenzéki összefogás listájának negyedik helyén, így tuti parlamenti befutó. Van még a közvélemény-kutatásokban nulla támogatottságú párt, mely politikai tényező (a kereszténydemokraták), de a volt pártelnök, többszörös miniszter hirtelen felfutására a baloldalon kevésnek tűnik a hivatalos magyarázat: eszerint a kormányváltók általa kívánják megszólítani az elárvult liberális szavazókat.