language

Intézmények:

King's City highlight_off
Pénzügyminisztérium highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [30]  Oldalak:   <<  <  1 2 3   >  >>

Sukoró-per: az érték a mérték

Az ügyben jelenleg négy szakértői becslés szerint arányos volt a csere, kettő szerint nem. Oszkó úgy vélte, semmilyen kár nem érheti a magyar államot.

Gyurcsányt is meghallgatná a bíróság

Minden, a sukorói döntésben résztvevő döntéshozót beidéztek a telekcsere semmisségéért indított perbe tegnap. Az eljárásban Gyurcsány szerepét is tisztázná a felperes, szóban mégsem támogatta az alperes indítványát, hogy tanúként hallgassák meg a volt miniszterelnököt.

Persorozattal zárja le a sukorói ügyet a kormány

Két ügyvédi irodát bízott meg a gazdasági minisztérium 44 millió forintért, hogy képviseljék az államot a Sukoróra tervezett kaszinóberuházás meghiúsulása miatt indult perekben. Az egyik pert az állam indította a beruházók ellen, és 2,1 milliárd forint kötbért követel tőlük.

Gyurcsányt látják bírálói a sukorói ügy több homályos pontján

Hivatali visszaéléssel akarja meggyanúsítani az ügyészség Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfőt a sukorói kaszinóberuházással összefüggésben. Gyurcsány szerint politikai megrendelésre vizsgálódik az ügyészség, bár a korábbi kormányfő több ponton is felbukkan a zavaros ügyben.

King’s City: két ügyben is nyomoznak

Szinte már nincs is olyan eleme a Gyurcsány-kormány által felkarolt, a Velencei-tó mellé tervezett sukorói kaszinóprojektnek, amely ne lenne bűnügyi nyomozás tárgya. Mind a beruházás telekcsere-szerződése, mind a kaszinó koncessziós szerződése felveti a hűtlen kezelés gyanúját.

Meghosszabbított nyomozás a milliárdos kárt okozó telekcsere ügyében

A Legfőbb Ügyészség négy hónappal, június 7-ig meghosszabbította a sukorói telekcsere ügyében még 2009 áprilisában indított nyomozás határidejét.

Hivatali visszaélés és hűtlen kezelés az alapos gyanú + Dokumentumok

Tegnap a nyilvánosság előtt eddig ismeretlen fejezet nyílt a Fejér megyei Sukoróra tervezett kaszinóbotrányban.

Császy jogszerűnek tartja a cserét

A vagyonkezelő volt értékesítési igazgatója szerint természetes, hogy a sukorói King’s City esetében volt kormányzati támogatás

Budai: Gyurcsányéknak köze van a botrányhoz (+videó)

Az elszámoltatási kormánybiztos szerint a Pénzügyminisztérium volt szakállamtitkárának meggyanúsítása egyértelművé teszi, hogy a sukorói ingatlanpanama szálai a Gyurcsány-kormányig érnek.

Újabb gyanúsított a sukorói telekcsere-ügyben

Gyanúsítottként hallgatták ki a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács egyik volt tagját a sukorói telekcsere ügyében.
Találatok: [30]  Oldalak:   <<  <  1 2 3   >  >>