Nagy magyar abszurd: Oszter Sándor saját tava, jó kapcsolatai, meg az aggódó helyiek
A Jenői-patak időjárásfüggő. Ilyenkor, nyár végén, rekkenő hőségben gyéren csorog a meder alján a víz. De mindig van benne valami, ez négyezer éves hagyomány. A Börzsöny legnagyobb tavát (a diósjenői víztározót) mégis az a veszély fenyegeti, hogy a tradíció megszakad. Az „új földesúr”, Oszter (Rózsa) Sándor állami papírokkal, hét Kamazzal, két lánctalpas markolóval (és pénzzel) felfegyverkezve arra készül, hogy vadászkastélya előtt blokkolja a patakot. A meredek lejtőn két műtavat ásna, amelyet a helyiek szerint a tavat tápláló erecske tölt majd fel. Oszter a „szépségre megy”: kócsagot akar, tarajos gőtét, vörös hasú unkabékát. Pedig ha a vízbázis elapad vagy a hozam vészesen csökken, a huszonhét hektáros tóban visszafordíthatatlan algásodás indul el, és a helyén egy bűzölgő pocsolya marad. A helyi ellenállás bázisa, a tavat kezelő Diósjenői Sporthorgász Egyesület felülvizsgálatot, birtokvédelmet, hatástanulmányokat kér. De a zászló Oszter Sándornak áll.