Kulcsszavak: |
|
Személyek: |
Találatok: [5] Oldalak: 1
„Ha többet esik, ez megölt volna minket” – így ömlött rá a NER-közeli bánya a falu végére
Akkora volt az özönvíz múlt csütörtökön Recsken, hogy több mint negyven embernek kellett elhagynia az otthonát, ők a mai napig nem térhettek haza. A településen nem pusztán az eső volt a probléma, hanem a falu fölötti, nemrég megnyitott kőbánya is, illetve az onnan lezúduló iszap. A helyiek hónapok óta mondogatták, baj lesz a bányából, amelynek működtetője egyelőre százezer forintot adott a károsult családoknak.
Látszatmegoldásokkal próbálkozik a kormány Erasmus-ügyben, felsőoktatási Huxit fenyeget
Nem oldaná meg az Erasmus+ programmal kapcsolatos problémát, ha a miniszterek kilépnének az egyetemi alapítványokból. Már csak azért sem, mert csupán néhány aktív miniszter ül a kuratóriumokban, de mellettük államtitkárok, parlamenti képviselők, polgármesterek és egyéb kormánypárti kötődésű emberek is vannak az alapítványokban. Ők ugyanúgy a fideszes kontrollt erősítik, ám a visszahívásukat – valószínűleg épp ezért – nem emlegeti a kormány.
Sok százmilliárd forintos állami vagyont kaptak, de még email-címük sincs
Bódis József
Csányi Sándor
Csepreghy Nándor
Demeter Szilárd
Herczegh Anita
Hernádi Zsolt
Lázár János
Madaras Bence
Magyar Levente
Mikes Éva
Nagy István (Fidesz)
Orbán Balázs
Szijjártó Péter
Szili Katalin
Varga Mihály
Hauszmann Alapítvány
Jövő Nemzedék Földje Alapítvány
Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány
Kék Bolygó Klímavédelmi Befektetési Alapkezelő Zrt.
Kék Bolygó Klímavédelmi Capital Kft.
Kék Bolygó Klímavédelmi Kockázatkezelő Tőkealap
Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítvány
Közép-európai Oktatási Alapítvány
Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány
Magyar Kultúráért Alapítvány
Manevi Zrt.
Mol-Új Európa Alapítvány
Petőfi Kulturális Ügynökség Zrt.
Polgári Művelődésért Alapítvány
Regőczi Alapítvány
Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány (Pécsi Tudományegyetem)
Várkapitányság Zrt.
állami/önkormányzati szerződések
klientúra
vagyonátadás / közérdekű alapítvány
Az egyetemek helyett a fideszesekkel feltöltött kuratóriumoknak lesz autonómiájuk
Orbán Viktor egyértelművé tette, mi vezette a közalapítványok kurátorainak kiválasztásakor: világnézeti elköteleződést várt el. Közben várhatóan újabb forrásokhoz juthatnak majd a kiszervezett intézmények.
Állami vagyon átadása magánalapítványoknak
Egyetemi modellváltás
Csányi Sándor
Cser-Palkovics András
Csizmadia Norbert
Fazekas Sándor
Hernádi Zsolt
Jellinek Dániel
Kovács Ferenc (Fidesz)
Lázár János
Martonyi János
Matolcsy György
Mikes Éva
Nagy István (Fidesz)
Navracsics Tibor
Orbán Gábor
Stumpf István
Szemereyné Pataki Klaudia
Szijjártó Péter
Trócsányi László
Varga Judit
Varga Mihály
Vida József
Állatorvostudományi Egyetem
Budapesti Corvinus Egyetem
Budapesti Gazdasági Egyetem
Fidesz
Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem
Magyar Nemzeti Bank (MNB)
Magyar Olajipari (MOL) Nyrt.
Miskolci Egyetem
Neumann János Egyetem
Nyíregyházi Egyetem
Óbudai Egyetem
Pannon Egyetem
Pécsi Tudományegyetem (PTE)
Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyrt.
Soproni Egyetem
Széchenyi István Egyetem
Szegedi Tudományegyetem (SZTE)
Testnevelési Egyetem
Tokaj-Hegyalja Egyetem
átláthatóság
gazdálkodás
hatalomkoncentráció
háttér
ingatlan
klientúra
oktatás
rokonok
támogatás
vagyonátadás / közérdekű alapítvány
Bács-Kiskun megye
Baranya megye
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Budapest
Csongrád megye
Fejér megye
Gödöllő
Győr
Győr-Moson-Sopron megye
Kecskemét
Miskolc
Pécs
Pest megye
Sárospatak
Sopron
Szeged
Székesfehérvár
Veszprém
Veszprém megye
Csányi Sándor és Lázár János is bekerült az új agráregyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumába
Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemnek hívják jövő hónaptól a Szent István Egyetemet, amelynek fenntartói jogai egy erre a célra alapított vagyonkezelő alapítványhoz kerülnek.
Állami vagyon átadása magánalapítványoknak
Egyetemi modellváltás
Csányi Sándor
Lázár János
Nagy István (Fidesz)
Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM)
Szent István Egyetem
átláthatóság
gazdálkodás
hatalomkoncentráció
háttér
ingatlan
jogalkotás
klientúra
oktatás
támogatás
tudomány
Gödöllő
Pest megye
Találatok: [5] Oldalak: 1