Kulcsszavak: |
|
Lapok: |
Privatizációra készülhet a Fidesz
Az állami tulajdonú, jelenleg jobbára bérbeadással hasznosított földterületek kedvezményes értékesítését szorgalmazzák a Fideszben. Az ötlet, amelynek megvalósítását a földalapú támogatásból törleszthető hitel is segítené, a nemzeti parki területekkel kapcsolatos politikai „földindulást" is megmagyarázza.
Korábbi beosztottja lett Deutsch Tamás főnöke
Papírforma eredményt hozott a hetek óta botrányoktól hangos Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) tisztújító közgyűlése: alelnök maradt Deutsch Tamás, akinek egykori helyettes államtitkára, Szabó László lett a testület új elnöke. Az új elöljárót nagy többséggel választották meg bizottság tagszervezeteinek képviselői.
MSZP: ne adják tulajdonba a bérelt földeket
Az MSZP arra szólítja fel a miniszterelnököt, hogy mondja ki: nem adják "haverjaik" tulajdonába a most még csak bérelt földeket, nem osztják szét egymás közt "Magyarország legértékesebb vagyonát" - közölte Gőgös Zoltán, az ellenzéki párt elnökhelyettese szombaton az MTI-vel.
Ifjabb Balsai milliókért dolgozott a kormánynak
Nagyjából 1,7 milliárd forint értékben kötött ügyvédi szerződéseket 2012 ősze óta a Miniszterelnökség.
A CBA tagadja, hogy szerepe lenne a vasárnapi zárva tartásban
A CBA közleményében utasította vissza a Baldauf Lászlóval a csütörtöki Heti Válaszban megjelent interjú „szándékos, rosszindulatú félreértelmezését”, amely arról szól, hogy az üzletláncnak vagy bármilyen vezetőjének tevőleges köze lett volna a vasárnapi nyitva tartás korlátozásának bevezetéséhez.
Lubickolnak az extraprofitban a Fidesz haverjai
Jelentősen megugró árbevétel mellett tavaly minden második forint profittá vált annál a Hunguardnál, amely a Fidesz révén lényegében egyedül végezhette a közműcégekre rótt számlaauditot. A fő tulajdonos közel kétszázmillió forintot vehetett fel osztalékként.
Különös indoklás: ezért vigyáz Habony embere a hatalmas dohányra
A British American Tobacco a kormányközeli Századvég vezető elemzőjét nevezte ki a cég felügyelőbizottságának élére. Mint kiderült, a feladatra a vállalat többek között azért éppen Lánczi Tamást látta a legalkalmasabbnak, mert nem dohányzik.
DK: Garancsi vagy Mészáros húzza fel a vasfüggönyt?
A Demokratikus Koalíció írásbeli kérdéssel fordul Orbán Viktor miniszterelnökhöz, mert a párt tudni szeretné, hogy ki építheti fel a szerb-magyar határon azt a kerítést, amely lapinformációk szerint 22 milliárd forintba kerül majd - közölte a DK szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
MSZP: Mennyi csorgott vissza a Fidesz kasszájába a mutyikból?
Csak akkor támogatja az MSZP a bújtatott pártfinanszírozásról szóló határozati javaslatot, ha beleveszik a párt módosító javaslatát arról, hogy vizsgálják meg: a Fidesz körüli gazdasági érdekkörök támogatták-e a pártot - mondta Bangóné Borbély Ildikó szocialista országgyűlési képviselő szerdai sajtótájékoztatóján.
Próbálják magyarázni Garancsi szerencséjét
Az oszlopokon elhelyezett hirdetések okozta közúti balesetekről a KSH nem gyűjt adatot, korábban sem volt ilyen felmérése, erről soha nem készített elemzést és hasonló sincs folyamatban – tájékoztatta lapunkat Farkas-Varga Éva, a KSH osztályvezetője. Ehhez képest a csütörtöki kormánytájékoztatón Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter azzal indokolta az oszlopokon elhelyezett hirdetések tilalmának feloldását, hogy a KSH adatai alapján nincs összefüggés a balesetek száma, illetve az oszlopokon szereplő reklámok között.