language

Kulcsszavak:

klientúra highlight_off

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [380]  Oldalak:   <<  <  9 10 11 12 13 14 15 16 17 18   >  >>

Orbánt megviselték Simicska nyilatkozatai

Orbán Viktornak hosszú távon szüksége van egy alternatív jobboldali médiabirodalomra. Ami a Hír TV-t illeti, a kormányoldalon „kivárnak”. Komoly dilemma, hogy fideszes bojkott esetén a jobbikosok szereplése rombolná a kormány népszerűségét.

Felcsúti fényben ragyog a Magyar Építő

Családi üggyé emelte a Simicska Lajos elleni harcot Mészáros Lőrinc? Egyesek így értelmezik, hogy a Duna Aszfalt Zrt. azzal a cégével vásároltatta meg a Közgép Zrt. babérjainak megszerzéséhez állítólag fontos Magyar Építő Zrt.-t, amelynek a felcsúti polgármester lányának barátja a vezérigazgatója.

Visszatér a fideszes cégek varázslója

A Simicska Lajos jelenlegi és Orbán Viktor egykori harcostársaként ismert, a Lánchíd Rádió élére kinevezett Schlecht Csaba egy családi könyvelő- és egy kereskedő-szolgáltató cég vezetőjeként húzta ki az elmúlt évtizedet Ürömön.

Simicska-ügy: "Az arcokon mindkét oldalon rémület”

Nem kommentálta Orbán Viktor Simicska Lajos hét végi botrányos performanszát hétfőn. A kormányoldal igyekszik minden szálat elvágni a Simicska-érdekeltségekkel, állítólag leállítják a kormányzati PR-közbeszerzések kiírását. A helyzet „hidegháborús” – mondta a Népszabadságnak egy kormányközeli informátor.

Sokan kezdhetnek keményen izzadni Simicska miatt

Elveszett a mítosza, de Simicska Lajos nem csupán egy offshore-lovag. Ismerői szerint hosszú hadviselésre készül. Kérdés: működik-e a kormánykritikus Hír TV és Magyar Nemzet, vagy elfordulnak a médiumoktól a jobboldali Orbán-szimpatizánsok?

Fecniként tépte ketté Simicska a jobboldalt

Váratlanul teljesült a fenyegetésnek beillő jóslat, péntek délután a Magyar Nemzet, a Hír TV és a Lánchíd Rádió vezetőségének a lemondása után totális háborúvá fajult Orbán Viktor miniszterelnök és Simicska Lajos viszonya. A kormány holdudvarán egyik pillanatról a másikra lett úrrá a káosz. A vállalkozó százmilliós bevásárlással nyugtatta meg magát.

Simicska: „Nem hagyom lenyomni magam”

Lapunknak adott interjújában a Magyar Nemzet és a Hír TV tulajdonosa azt állítja, senkit nem kért arra, hogy Orbán Viktor és a kormány ellen forduljon. Hátbatámadásként éli meg, hogy elhagyták, de már mindent lerendezett.

Simicska szerint valaki elesik

A Simicska-médiabirodalom legfontosabb vezetői fellázadtak a tulajdonos ellen. Simicskát ez a saját bevallása szerint „kurvára” meglepte, ami pedig a reklámadót illeti, Rogán kitért a válasz elől.

Sokkolták a Magyar Nemzetet

– Ne hozzon kínos helyzetbe! – hárított a Magyar Nemzet kiadójának ajtajában a Nemzet egyik vezetőségi munkatársa, aki annyit azonban elárult, hogy a szerkesztőség tagjait derült égből villámcsapásként érte a mai esemény. Hozzátette viszont, hogy a korábbi hetek sajtónyilatkozatai után várható volt, hogy valami készül.
Találatok: [380]  Oldalak:   <<  <  9 10 11 12 13 14 15 16 17 18   >  >>