language

Kulcsszavak:

klientúra highlight_off

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [380]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Megjelent Habony új lapja, az állam máris hirdet benne

Rikkancsok osztogatták hétfőn reggel Budapest legforgalmasabb tömegközlekedési csomópontjaiban a napi Lokál című ingyenes napilap első számát, amelyet Habony Árpád miniszterelnöki főtanácsadó és Győri Tibor egykori államtitkár közös cége, a Modern Média Group (MMG) ad ki, hogy kiszorítsa a piacról a Simicska Lajos érdekkörébe tartozó Metropolt.

Senki nem jelentkezett, Mészároséké maradt a föld

Alighanem a helyére került az egy hónapja megejtett Mészáros Lőrinc–Bitay Márton Örs-találkozó: a hétfői árverésen senki sem jelentkezett a Vál község határában lévő, közel kétszázmillió forintos kikiáltási áron kínált földterületekre. Így a milliárdos vállalkozó cége, a Búzakalász '66 Felcsút Mezőgazdasági Kft. vagy Mészáros János, a felcsúti polgármester öccse tovább bérelheti aranykoronánként és évente 1250 forintért.

Krétára nem jutott, fideszes megbízásokra milliókat költött a Klik

Három év alatt 221,5 millió forintot költött a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ ügyvédi megbízási díjakra. 2014-ben a szolnoki fideszes polgármester fia kapta a legnagyobb honoráriumot. A kiemelt partnerek között van Fidesz-tag és kormánybarát szervezet tisztségviselője is. A Klik szerint a kiválasztásnál az ár és a szakmai tapasztalat számított.

Tarlósék vesztettek, maradhatnak a Mahir-oszlopok

Másodfokú, jogerős végzésével helybenhagyta a Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Törvényszék korábbi végzését, melyben a Fővárosi Önkormányzatot ideiglenes intézkedéssel eltiltotta a MAHIR-oszlopok bontásától, egyben kötelezte a Fővárosi Önkormányzatot arra, hogy a MAHIR számára továbbra is zavartalanul biztosítsa a közterület használatát és a reklámhordozók telepítését a Főváros területén – tudatta lapunkkal a MAHIR Cityposter Kft.

Két éve nyílik közpénzből Kerényi pitypangja

A Magyar Krónika első száma éppen két éve, 2014 pünkösdjén jelent meg, azóta havonta 10 ezer példányban csak a jóról írnak. Igaz, könnyű nekik: tavaly 30 millió forintot kaptak a Matolcsy-féle jegybanktól. Miközben az összes szépirodalmi lapra idén 144 millió jutott.

Fidesz-közeli cég miatt nem bontható a Petőfi Csarnok

Alkudozik a bérlő a kártérítésen, ezért nem kezdődhet el a Petőfi Csarnok bontása. A kormány által támogatott nagyberuházást nem a környezetvédők, hanem egy Fidesz-közeli cég akadályozza.

Elképesztő indokkal játszották Habony kezére a milliárdos üzletet

A tömegközlekedési csomópontokban fogják várhatóan terjeszteni júniustól Habony Árpád lapját, a napi Lokált. A BKV és a MÁV is megerősítette, hogy tárgyalnak a kiadócéggel. A BKV szerint erről nem kell közbeszerzést kiírni, ami azért különös, mert a Simicska-közeli Metropollal részben arra hivatkozva nem kötöttek újra szerződést, hogy pályáztatni kellene.

Vajna újabb 1,2 milliárdos hitelt kapott állami banktól a 6,7 milliárd mellé

Újabb milliárdos hitelt kapott az állami tulajdonban lévő, a magyar export finanszírozására létrehozott banktól Andrew G. Vajna kormánybiztos – derítette ki a Népszabadság.
Találatok: [380]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>