Kulcsszavak: |
|
Lapok: |
Demjánék szerint egy pályázóra írhatták ki a TakarékBank tendert
Érvénytelennek tekintik az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség tagszervezetei a TakarékBankban lévő állami részesedések értékesítésére kiírt pályázatot, és ha a kiírók nem vonják vissza, akkor magyar és akár európai uniós fórumokhoz fordulnak jogorvoslatért.
Szász Károlyt szeretik a törvények
Szász Károly a szerencse fia. A pénzügyi felügyelet egykori elnökét rengeteg pénzzel kárpótolta az állam, amiért megszűnt a munkahelye tavaly ősszel. Ráadásul a kormányzat úgy módosította a róla szóló törvényt, hogy bármikor elhelyezkedhet a pénzügyi szférában, pedig ez a kettő együtt nagyon keveseknek adatik meg. Szásznak ráadásul nem is először volt ekkora mázlija a törvényekkel. Még azok sem nyilatkoznak az ügyről, akik lehetővé tették mindezt Szásznak.
Az Opera 24 millióért bérel plakáthelyet Simicskáéktól
A Simicska Lajoshoz köthető Mahir Cityposter Kft. nyerte el a Magyar Állami Operaház 24 millió forintos szolgáltatás megrendelésére vonatkozó tenderét.
Kiknek fáj az új trafikszabály?
A miniszterelnökkel jó viszonyban álló felcsúti polgármester családjának és a legjobb benzinkutakon, plázákban trafikokat nyitó vállalkozóknak is fájhat a kormány csütörtöki döntése, amely szerint a nagy üzletekben, benzinkutakon már csak fél évig lehet dohányt árulni. Összeszedtük, kik lesznek a trafikbezárások nagy vesztesei. Az indoklás szerint azért kell ezeket bezárni, mert aránytalanul jobban mentek, mint a többi trafik, és a forgalomkülönbségeket akarja kiegyenlíteni a kormány.
Nyilvánosságra hozhatják a trafikpályázatok bírálati lapjait
A Fővárosi Törvényszék szerdán a Demokratikus Koalíció (DK) ügyvezető alelnöke, Molnár Csaba által indított perben első fokon, nem jogerősen arra kötelezte a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot, hogy hozza nyilvánosságra a trafikpályázatokat elbíráló bizottság tagjainak névsorát, illetve a vesztes és nyertes pályázatok bírálati lapjait.
Minden arannyá válik Mészáros Lőrinc kezében
Trafikok, földek, milliárdok – Mészáros Lőrinc felcsúti polgármesternek mindegyikből kijutott az elmúlt három évben. Orbán Viktor bizalmasának cége a kormányváltás óta minden évben megduplázta a bevételét, és elkezdett nyerni a közbeszerzéseken. Mészárosból előbb polgármester, aztán nagybirtokos, végül pedig Magyarország egyik leggazdagabb embere lett.
Nem lehet minden oligarchának ennyi strómanja
Nincs mit csodálkozni azon, ha rokonok viszik el az állami földeket egy-egy település haszonbérleti pályázatán - mondta az Origónak Bitay Márton, a Vidékfejlesztési Minisztérium nyáron kinevezett, állami földprogramért felelős államtitkára. A politikus szerint ha nem is ellenőrizhet minden pályázót, a vitás eseteket igenis kivizsgáltatja - bár Mészáros Lőrinc esetében ezt pont nem látja indokoltnak. Megígérte, hogy a Nemzeti Földalapkezelő honlapján megjelenik majd az átláthatóságot segítő kereső, és állítja, ő szokta kérni, hogy a nyilvánosságra tartozó adatokat adják ki.
Ne merjen hozzájuk nyúlni! - figyelmeztette Gyurcsány Orbánt
Váratlan jelenetnek lehettek szemtanúi a képviselők hétfő délután a parlamentben. Gyurcsány Ferenc lépett oda a napirend előtti felszólalásra készülő Orbán Viktorhoz. Gyurcsány a Facebookon később annyit árult el a beszélgetésből, hogy egy videót ajánlott neki, ami miatt szerinte szégyellnie kell magát a miniszterelnöknek.
A Közgép a focit támogatja, a CBA malacokat oszt
A legnagyobb vállalatok nem maradhatnak ki a jótékonykodásból, az elesetteket, a sportot vagy a kultúrát támogatniuk kell. A kormányhoz közel álló legnagyobb cégek ugyanakkor nem térnek le a Fidesz által kijelölt csapásvonalról: a Közgép főként a csapatsportokra, míg a CBA Orbán Viktor főtanácsadójának az alapítványára áldoz. Multinacionális versenytársaikkal ellentétben művészetekre, betegekre, fogyatékkal élőkre nem nagyon költenek.
Megtámadták a trafikos népszavazást
Máris megtámadták azt a népszavazási kezdeményezést, amely arról kérdezné meg az embereket, hogy csak dohányt lehessen árusítani a trafikokban.