Több olvasói levelet kaptunk az elmúlt napokban, amik arról számolnak be, hogy
A KASZINÓKBAN SEMMILYEN INTÉZKEDÉSEKET NEM TESZNEK A KORONAVÍRUS ELLEN,
minden ugyanúgy működik, ahogy a vírus megjelenése előtt. Több olvasónk egymástól függetlenül a korábban Andy Vajnához köthető kaszinólánctól írtak, aminek a vezetősége szerintük semmit nem lép a megelőzés érdekében.
A fideszes vezetésű csepeli önkormányzat augusztus végén úgy döntött, hogy közterületeinek használatát 2034-ig Mészáros Lőrinc reklámcégének adja. Ahhoz, hogy a Publimonttal megköthesse a szerződést, az önkormányzat eltért a saját korábbi rendeletétől is – amire különös méltánylást érdemlő indok alapján, közérdekből vagy önkormányzati érdekből van lehetősége. A megállapodás értelmében Mészáros plakátcége 60 CityBoard-ért csupán havi nettó 108.800 forintot fizet. Vagyis egy kétoldalas felületért mindössze havi 1813 forintot kap a XXI. kerület, de a szerződés szerint a reklámeszközök egyik oldalát az önkormányzat használhatja.
Tavaly felért a csúcsra Orbán Viktor apjának bányacége. A Dolomit Kft. ugyan már évek óta a piac egyik legjobban teljesítő vállalkozása, de 2018-ban lényegében a teljes konkurenciát lekörözte egy fontos tekintetben: a piacvezető bányacégek közül az Orbán apjának többségi tulajdonában álló társaság érte el a legmagasabb árbevétel arányos nyereségrátát. Ez a nyereségráta (más néven profitráta) azt mutatja meg, hogy a céghez befolyó pénzből mennyi marad a tulajdonosoknál.
A 4iG Nyrt. és a Magyar Telekom aláírták az előszerződést az utóbbi tulajdonában lévő T-Systems eladásáról - jelentette be a két cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. Ha minden a terveik szerint megy, ezután átvilágítják a T-Systems-et, megszerzik a szükséges versenyhatósági jóváhagyásokat és még az idén megköthetik a végleges üzletet is.
A 4iG, a Sys IT Services Kft. nevesített alvállalkozójaként részt vesz a BKV informatikai rendszerének hosszú távú üzemeltetésében, a magyar IT-nagyvállalat 5+5 évre nyújt szolgáltatásokat a közlekedési társaságnak másik alvállalkozóval, a T-Systems Magyarország Zrt.-vel közösen - közölte az 4iG kedden az MTI-vel.
Összeszedtünk néhány adatot, amelyek elég jól megmutatják, hogy lényegében "üzletszerzési jutalékot" szednek az állami tendereken rendszeresen arató cégek.
Vagyis azzal, hogy pont akkor zsugorította magát kisüzemi sörfőzdévé, amikor a parlament a huszonötszörösére emelte az előállított sör mennyisége után járó 50 százalékos adókedvezményt.
„A Pécsi Sörfőzde termelési adatai üzleti titoknak minősülő adatok, az általa befizetett adó pontos összege pedig adótitkot képez, így az Ön által kért adatok nem adhatók ki, nem nyilvános információk, a jogosult, azaz a Pécsi Sörfőzde hozzájárulása nélkül mással nem közölhetőek”. Ezt válaszolta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára arra a képviselői írásbeli kérdésre, miszerint „Mennyi adóbevételtől esik el a magyar költségvetés azért, mert a Matolcsy György rokonai által tulajdonolt Pécsi Sörfőzde nem nagy sörgyártóként fizet adót”?
Tagtársai szerint a Safari Club Egyesület nevében, de annak felhatalmazása nélkül igényelt vadászterületet az állami Gemenc Zrt.-től az egyesület elnöke, Halmágyi-Takács István, aki nemrég azzal került be a hírekbe, hogy az I. kerületben lévő 165 négyzetméteres önkormányzati bérlakásáért 64 ezer forintot fizet havonta. A Halmágyi-Takács által elnökölt egyesület vezetőségi tagjai lemondásra és kilépésre szólították fel az elnököt, aki egyes vélemények szerint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyetteshez fűződő jó kapcsolatára támaszkodhatott a magánakció során.
Százmillió forintos állami támogatást kap a balmazújvárosi foci, jelent meg a Magyar Közlönyben, amit az Emberi Erőforrások Minisztériumának kell folyósítania.
730 millió forintért fejleszti a Szombathelyi Sportligetet a Prenor Kertészeti és Parképítő Kft. és a Homlok Építő Zrt. a Közbeszerzési Értesítőben megjelent hirdetmény szerint. A cégek többek között a Sportliget már meglévő, három kispályás focipályáját és egy teniszpályáját újítják fel és bővítik, a közelükben piknikező területet alakítanak ki, valamint új kosárlabda pályát építenek. A nyílt közbeszerzési eljárás második részében a Homlok Építő Zrt. már egyedül futott be: 27,2 millió forintért építenek gyalogoshidat az Aranypatakra. Mindkét szerződést idén január 7-én kötötték meg.