A megengedettnél nagyobb zajszennyezést mértek a létesítménynél. Miért nem állíttatja le a hatóság azonnali hatállyal a jogsértő működést? A „Lex Akkugyár” módosításáig vélhetően erre nemigen van lehetősége.
Nem jelentették be a hatóságnak, hogy veszélyes, akár rákkeltő anyagokat tárolnak, és a gyár területén sem raktak ki figyelmeztető táblákat.
Ezúttal Esztergomban akadozik a szemétszállítás: több helyről is panaszkodnak a lakók, hogy nem vitték el a hulladékot. Pest, Vas, Tolna megye után Komárom-Esztergom lehet a következő régió, ahol krízis alakulhat ki a hulladékszállításban. Az előjelek baljósak.
Már három éve nyelik a port az Orbán-család kamionjai miatt a bicskei Móricz Zsigmond utca lakói, miután a miniszterelnök édesapja gánti bányájából érkező murvát épp a kertes házak szomszédságában lévő vasúti rakodón pakolják át. Száraz időben mindenen vastagon áll a por, ha esik, az utca csupa sár. Hiába minden tiltakozás, a hatóságok szerint minden rendben és az önkormányzat is úgy véli, megtesznek minden tőlük telhetőt. Orbán Áron, a kormányfő testvére azt tanácsolta a tiltakozóknak, hogy forduljanak segítségért az Európai Unióhoz.