Kulcsszavak: |
|
Személyek: |
Most Komáromban építhet stadiont Mészáros Lőrinc gyermekeinek a cége
Csaknem hatévnyi huzavona után idén májusban megkezdődhet a komáromi stadion felújítása és átépítése; a komáromi labdarúgóklub ugyanis bejelentette, lezárták a beruházás közbeszerzési pályázatát; a győztese egy konzorcium lett, amelynek egyik tagja egy Mészáros Lőrinchez közel álló cég – írja a Napunk pozsonyi székhelyű független magyar hírportál, a Denník N testvérlapja.
Mészárosék családi cége újíthatja fel a veszprémi Várbörtönt is, ha lesz rá pénz
Két hónapja írtuk meg, hogy úgy tűnik, házon belül osztogatják a pénzt és a megbízásokat az Európa Kulturális Fővárosa 2023 beruházásoknál. A most megjelent legújabb közbeszerzés sem cáfolja ezt: a korábban is taroló VEMÉV-SZER Kft. ezúttal a Mészáros család cégével, a FEJÉR-B.Á.L Zrt.-vel nyert el egy megbízást. A két vállalatnak a veszprémi Várbörtön Múzeumot kell felújítania közel félmilliárd forintér
Több jelet találtunk arra, hogy tényleg válik Mészáros Lőrinc lánya
Homlok Zsolt és Mészáros Ágnes válására nemcsak a cégbejegyzési változtatásokból lehet következtetni, de abból is, hogy Homlok lakcíme megváltozott.
Belgrád-Budapest vasútvonal
Püspökladány-Biharkeresztes vasútvonal felújítása
Homlok Zsolt
Marjai Péter
Mészáros Ágnes
Mészáros Beatrix
Mészáros Lőrinc
Homlok Építő Zrt.
Konzum Management Kft.
Mészáros Agro Kft.
MHM Vagyonkezelő Zrt.
OPUS Titász Áramhálózati Zrt.
Properitus Vagyonkezelő Kft.
R-Kord Kft.
Vasútvill Kft.
2014-2020-as uniós ciklus
átláthatóság
EU
hitelezés
klientúra
közbeszerzés
közlekedés
rokonok
támogatás
túlárazás / pénznyelő
vasút
Ázsia
Biharkeresztes
Csehország
Európa
Hajdú-Bihar megye
Kína
Pest megye
Püspökladány
Svájc
Szerbia
Vác
Még 113 milliót kapnak Mészáros Lőrinc gyerekei, van még egy kis munka hazánk legnagyobb sportcsarnokán
Bár idén januárban átadták a bruttó 24 milliárd forintból készült multifunkciós sportlétesítményt Tatabányán, még akad rajta némi munka. 5 építőiparban jeleskedő társaság kapott "meghívást": A feladat nem volt más, mint, hogy a mintegy 6000 férőhelyes multifunkcionális sportcsarnokban 5 darab büfét és catering konyhát alakítsanak ki, valamint az ezekhez funkcionálisan kapcsolódó helyiségeinek végleges - tehát beépített berendezésekkel felszerelt - kialakítása az üzemeltetési időszakban szerzett tapasztalatok és igények figyelembevételével.
A mintegy 6200 férőhelyes létesítmény Magyarország negyedik legnagyobb sportcsarnoka. A bruttó 24 milliárdból elkészült csarnok kivitelezését a Fejér-B.Á.L. Zrt. és az Épkar Zrt. konzorciuma végezte el, így nem lehet túlzottan nagy meglepetés az sem, hogy a most felmerülő kiegészítő munkákat is ők nyerték el.
Járvány ide, gazdasági válság oda, csúcsnyereséget produkált a Mészáros-féle Opus Global
Jelentős emelkedéssel reagált a kormányhoz közelálló tőzsdei cégek részvényeinek árfolyama a Fidesz újabb kétharmados győzelmére, írtuk még hét elején, például a Mészáros Lőrinc és érdekeltségei többségi tulajdonában lévő Opus Nyrt.-t több mint 16,5 milliárd forinttal értékelte fel a Fidesz választási sikere. Ebből közel 9 milliárd forint esett a Mészáros család érdekeltségeire. A piac minden bizonnyal úgy számol, hogy a Fidesz kétharmados parlamenti többségével újabb állami megrendelésekre számíthat a cég. Az Opus résztulajdonos a Mészáros és Mészáros Zrt.-ben, amely 2016 óta több mint 192 milliárd forintnyi állami megrendelést kapott.
Jogerős: ki kell adni a Budapest–Belgrád vasútfejlesztés vállalkozói szerződéseit
A hvg.hu és a Transparency International Magyarország másodfokon megnyerte azt az adatigénylési pert, amely arra irányult: adják ki a Budapest–Belgrád vasút 5 millió forint feletti szerződéseit. Az állami cég Szijjártó Péter döntésére hivatkozva titkolta volna az adatokat, sikertelenül. Az adatokat 15 napon belül kell elküldeniük, ha nem, akkor az ügy a Kúrián folytatódhat.
Belgrád-Budapest vasútvonal
ifj. Mészáros Lőrinc
Mészáros Ágnes
Mészáros Beatrix
Mészáros Lőrinc
Szijjártó Péter
China Railway Electrification Engineering Group Kft.
China Tiejiuju Engineering & Construction Kft.
Fejér B.Á.L. Építő és Szolgáltató Zrt.
Külgazdasági és Külügyminisztérium
R-Kord Kft.
RM International Zrt.
V-Híd Zrt.
Vasútvill Vasútvillamosító Kft.
átláthatóság
bíróság
építőipar
hitelezés
ítélet/döntés
klientúra
közbeszerzés
lekenyerezés / presztízsberuházás
túlárazás / pénznyelő
vasút
Ázsia
Európa
Kína
Magyarország
Szerbia
A Fideszhez bekötött vállalkozók aranykora volt a NER 12 éve
2021-ben alig van már olyan gazdasági szektor, ami ne lenne többé-kevésbé Fidesz-közeli vállalkozók kezében. Kivétel a média, mert a médiavállalkozásaikat „elajándékozták”.
"Földet a gazdáknak" földárverés
Az Elios Zrt. közbeszerzési sikerei
Garancsi István
Homlok Zsolt
ifj. Mészáros Lőrinc
Mészáros Ágnes
Mészáros Beatrix
Mészáros Lőrinc
Orbán Győző
Orbán Ráhel
Orbán Viktor
Polt Péter
Simicska Lajos
Szalay-Bobrovniczky Kristóf
Szentkirályi Alexandra
Tiborcz István
Vida József
4iG Nyrt.
Aero Vodochody
Antenna Hungária Zrt.
BDPST Group
CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.
Elios Innovatív Zrt.
Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF)
Fejér B.Á.L. Építő és Szolgáltató Zrt.
Fidesz
Gazdasági Versenyhivatal (GVH)
HSC Aerojet Zrt.
Hungarikum Alkusz Kft.
Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA)
Közgép Zrt.
Legfőbb Ügyészség
Magyar Bankholding Zrt.
Magyar Fejlesztési Bank (MFB)
Magyar Vagon Zrt.
Mediaworks Hungary Zrt.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH)
Opimus Press Zrt.
Opus Global Nyrt.
Opus Tigáz Gázhálózati Zrt.
Transmashholding Hungary Kft.
Transzmasholding
antikorrupció
átláthatóság
autópálya
bankok - pénzintézetek
bányászat
bíróság
biztosítók/biztosítás
csalás
energia
építőipar
EU
gazdálkodás
hatalomkoncentráció
háttér
hitelezés
idegenforgalom
informatika
ingatlan
jogalkotás
kastély
klientúra
közbeszerzés
média
mezőgazdaság
NER HOTEL
összeférhetetlenség
pályázat
rokonok
támogatás
túlárazás / pénznyelő
ügyészség
vasút
vendéglátás
versenykorlátozás - kartell
Afrika
Egyiptom
Európa
Magyarország
Oroszország
Svájc
Paks II. engedélyezése csúszik, és ezzel még jól is járhat az ország
Magyarország áramellátását az sem lehetetlenítené el, ha nem épülne új atomerőmű. Mivel a Paks II. csúszik, komoly szándék mutatkozik a Paks I. élettartam-hosszabbítására, ami a leggazdaságosabb megoldás. Nem meglepő, hogy az orosz terveket nehéz engedélyeztetni az EU-ban, Finnországban a Paks II. Zrt. ottani megfelelője ugyanígy kínlódik.
Osztottunk, szoroztunk: épp csak kijött a hatvanpusztai gigaberuházás Orbán Győző pénzéből
Az Orbán család cégbirodalmának osztalékaiból a miniszterelnök apjának kicsit több mint a fele jutott, ebbe jó esetben beleférhet az uradalom építése.
Dunai György
ifj. Mészáros Lőrinc
Lévai Anikó
Mészáros Ágnes
Mészáros Beatrix
Mészáros Lőrinc
Orbán Győző
Orbán Viktor
Simicska Lajos
Szíjj László
A-Híd Építő Zrt.
COLAS Hungária Zrt.
Dolomit Kft.
Dömper Kft.
Duna Aszfalt Zrt.
EuroAszfalt Kft.
Fejér B.Á.L. Építő és Szolgáltató Zrt.
Kelet-Út Kft.
Közgép Zrt.
Magyar Aszfalt
Mento Kft
Mészáros és Mészáros Kft.
Nehéz Kő Kft.
Nyugat-Magyarországi Vasútépítő Kft.
Pannon-Doprastav Kft.
Penta Általános Építőipari Kft.
R-Kord Kft.
Sade-Magyarország Mélyépítő Kft.
Strabag
Subterra-Raab Kft.
Swietelsky Vasúttechnika Kft.
Szentesi Vasútépítő Kft.
Terra-Log Mélyépítő Kft.
V-Híd Zrt.
West Hungária Bau (WHB) Építő Kft.
átláthatóság
autópálya
bányászat
építőipar
erőmű
EU
háttér
ingatlan
klientúra
közbeszerzés
közlekedés
közmű
műemlékvédelem
rokonok
támogatás
útépítés
vagyonosodás / vagyonnyilatkozat
vasút
Alcsútdoboz
Fejér megye
Gánt
Mészárosék újíthatják fel a Magyar Államkincstár pénztártermét, 1,5 milliárd forintért
A Magyar Államkincstár székházában található, aládúcolt, hosszú ideje romos állapotban lévő földszinti pénztárcsarnok felújítására a pályázatot a BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. még tavaly júniusban írta ki azzal, hogy ha az ajánlati ár több, mint cirka 1,7 milliárd forint (a 10 százalékos tartalékkerettel együtt), akkor azt érvénytelennek nyilvánítják.
ifj. Mészáros Lőrinc
Mészáros Ágnes
Mészáros Beatrix
Mészáros Lőrinc
Szabó Zoltán (Garage)
BMSK (Beruházási Műszaki Fejlesztési Sportüzemeltetési) Zrt.
Fejér B.Á.L. Építő és Szolgáltató Zrt.
Garage Ingatlanfejlesztő Kft.
Magyar Államkincstár (MÁK)
állami/önkormányzati szerződések
építőipar
klientúra
közbeszerzés