Változnak az idők! Néhány éve még a Fidesz lopásnak nevezte, amikor egyes állami cégek vagy közintézmények külsős szerződéseket kötöttek feladataik ellátására, ám kormányra kerülve, úgy tűnik, már nem ellenzik annyira ezt a gyakorlatot.
Kellemetlen meglepetésben lehet része annak, aki rákeres a neten arra a cégre, amely elnyerte a kormányzati kommunikáció koordinálására kiírt pályázatot. A cég honlapja ugyanis használhatatlan, ráadásul több hiba is fellelhető rajta.
Az első Orbán-kormány egyik udvari szállítója, a Z. I. B. Consulting Tanácsadó és Szolgáltató Zrt. összesen nettó 1,63 milliárd forintos megbízást nyert el a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt.-től.
Egy éven át 362 millió forintért népszerűsítheti az uniós pályázatokat a Mahír Kiállítás és Rendezvény Kft. egy most elnyert közbeszerzés alapján. A cég - amely hét pályázó közül nyerte el a megbízást - a Mahír Zrt. irányítása alatt áll, amelynek vezérigazgatója Simicska Lajos.