language

Kulcsszavak:

közbeszerzés highlight_off

Személyek:

Szíjj László highlight_off

Szíjj László

Szíjj László (Tiszakécske, 1958 ) magyar nagyvállalkozó, üzletember. 207 milliárd Ft-ra becsült vagyonával Magyarország 4. leggazdagabb személye.

1990-1992 között Tiszakécske polgármestere, amely posztról lemondott. 1990-ben Varga Károly gyerekkori barátjával megalapították a Vakond Út és Építőipari Kft.-t, majd e cégen keresztül, 1996-ban a Duna Aszfalt Mélyépítő Kft.-t (2020 óta Zrt.-t). A cég köré 2010-ben kiépült a napjainkban Duna Csoport néven ismert vállalatcsoport, melynek tevékenységi köre az út- és autópálya-építés.

Szíjj vagyona 2010-től kezdve indult növekedésnek, amihez hozzájárult, hogy útépítő cégei számtalan közbeszerzést nyertek, a 2018-2020 közötti időszakban így 914 milliárd Ft-hoz jutott. Szíjj tulajdonába tartozik a Közgép Zrt. 30 százaléka, amelyet Simicska Lajostól vett meg. Az MKB egyharmadát 2019 januárjában Szemerey Tamástól, Matolcsy György unokatestvérétől vásárolta meg, ezáltal jelentős vagyonhoz jutott, amikor az MKB a tőzsdére ment. Ezt követően részesedését a volt Origo-tulajdonos Száraz István személyéhez köthető cégek és tőkealap vette át.

A NER-kötődését az elnyert tenderek mellett az is bizonyítja, hogy cége, a Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Kft. számos közbeszerzést nyert közösen Mészáros Lőrinc cégeivel, illetve Bulgáriában közös vasútépítő céget hoztak létre. Bár Mészáros és Szíjj között szoros kapcsolat van, de Szíjj offshore-tulajdonú yachtján már számos vezető politikus is megfordult, köztük Szijjártó Péter családja társaságában itt nyaralt 2020 augusztusában. Szíjj kedveli a luxusjachtokat, 2023 augusztusában egy másik hajóját 33 millió euróért árulja.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [164]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Dobogóra áll Mészáros, Tiborcz és Szíjj: együtt 250 milliárdos bevásárlást bonyolítottak május óta

Három hónap alatt tucatnyi vállalat került a kormányhoz közel álló vállalkozók, köztük Mészáros Lőrinc, Szíjj László és Tiborcz István birtokába. Van, aki piaci konszolidációról beszél, van, aki a piac gátlástalan leuralásáról.

Van az a pénz

Mészáros Lőrinc az idén annyi pénzt vehetett ki osztalékként a cégeiből, hogy az már a magyar állami költségvetésben is szemmel jól látható tétel lenne. A közbeszerzések csupán ebben az évben is sokmilliárdos osztalékokat fialtak más NER-közeli vállalkozóknak is.

NEREDETI TŐKEFELHALMOZÁS - HOGYAN LETTEK MILLIÁRDOSOK FIDESZES KÉPVISELŐK ÉS A ROKONAIK?

Ahol a magyar állam és a magyar álom összeért: 2010 után néhány év alatt gigantikus cégbirodalmak nőttek ki a semmiből, elképesztő vagyonok halmozódtak fel, és pártbürokraták váltak nagytőkésekké.

Autópálya-koncesszió: a legfontosabb dokumentumokat titkolja el az állam

Év elején szerettünk volna betekinteni az autópálya-koncessziós szerződés mellékleteibe, de hiába. Pedig a mellékletek rejtik a lényeget, vagyis hogy mennyi pénzt kapnak 35 év alatt a Mészáros Lőrinc és Szíjj László érdekeltségeibe tartozó cégek a hazai autópályák üzemeltetéséért cserébe. Bírósághoz fordultunk, és jogerősen megnyertük a pert a kormányzati szerv ellen, amely a Kúriához fellebbezett jogorvoslatért.

Mészáros Lőrinc ezermilliárd forintnyi közbeszerzést nyert el csak az elmúlt három évben

Mészáros Lőrinc lett az ország tenderbajnoka, Szíjj László ezüstérmet kapott. Még mindig az építőiparban nyerték el a legtöbb közbeszerzést a kormányközeli üzleti körök, de úgy tűnik, a propaganda is egyre jövedelmezőbb: közel háromszázmilliárd forintnyi közbeszerzés landolt az állam kedvenc kommunikációs ügynökségének tulajdonosánál.

A legnagyobb közbeszerzési nyertesek között van egy igazi meglepetés, de Mészáros és Szíjj kaszálja a legtöbbet

Mészáros Lőrinc az új tenderbajnok, miután átvette a vezető helyet Szíjj Lászlótól. A bronzérmes a „takarítás Mészárosaként” emlegetett Kis-Szölgyémi Ferenc. A hazai közbeszerzési piac sokat kifogásolt sajátossága, hogy rendkívül szűk körben koncentrálódik a közbeszerzések jelentős része, ami a verseny alacsony szintjére utal, emellett sok esetben erős az összeférhetetlenségek gyanúja is.

HVG Top 500: Orbán Viktor barátainak és kedvenceinek cégei most is ott vannak a profitrekorderek között

Érdekes mintázatok rajzolódnak ki néhány csúcsoligarcha – a nyereségrekorderek között is feltűnő – vagyonkezelőinek osztalékpolitikájában.

A jachtos milliárdos három érdekeltsége is lebukott az egész országot behálózó közúti kartellügyben

A NER-jachtok előző generációját birtokló offshore cégbe bevásárló Rencsár Kálmánnal lehet összekötni három olyan társaságot, amelyeket kartellezés miatt meszelt el nemrég a Gazdasági Versenyhivatal. A hivatal az országos méretű és évekig tartó összejátszásban részt vevő cégekre összesen közel 300 millió forint bírságot szabott ki, a legtöbbet a Rencsár-féle érdekeltségekre.

Pofonegyszerű módszerrel rejtik el tízmilliárdok útját a NER oligarchái

Kinyomtatnak egy papírt, pár százezerért eladják, átírnak a hátoldalán egy nevet, és máris követhetetlenné vált több milliárd, vagy tízmilliárd forint útja.
Találatok: [164]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>