language

Kulcsszavak:

közigazgatás hallgatása highlight_off

Helyek:

Pest megye highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [7]  Oldalak:   1

Nem kell Samsung! – kiabálták a gödi akkugyár bővítéséről szóló közmeghallgatáson

Feszült hangulatú közmeghallgatást tartottak kedden a gödi Samsung-gyár bővítéséről. A hallgatóság többek között az akkugyár zajterhelése, a talajvíz szennyezettsége, a település élhetősége, és az ilyen gyárakkal kapcsolatos általános aggodalmait zúdította a hatóságok és a gyár képviselőire.

Drónfelvétel: elakadt a pilisvörösvári tanuszoda építése, fedetlenül áll a faszerkezet

Megállt a pilisvörösvári tanuszoda építése, így nagyon úgy tűnik, hogy a beruházás korábban már módosított befejezési határidejét sem fogják tudni tartani. A kormány uszodaépítési programját a veszélyhelyzet alatt drasztikusan megemelkedett építési költségek akasztották meg. A kivitelező cég telefonszámán azt az információt kaptuk decemberben, hogy leálltak a munkálatok. Szerintük az sem baj, hogy a faszerkezet fedetlenül áll, mert „le van kezelve”. A kormány bruttó 176 millió forint plusztámogatást biztosít, hogy ne maradjon csontváz a tanuszoda épülete. Azonban kérdéses, hogy elég lesz-e a befejezéshez a pénz, és hogy mikor tudják végre átadni a létesítményt.

Pert nyertünk és kiderült: betemették a kutat, ami megmutatná, mérgezi-e a talajvizet a gödi akkumulátorgyár

Tavaly nyáron indítottunk pert a gödi akkumulátorgyár tíz évig titkosítani kívánt vízmonitoring adataiért. Az elsőfokú bíróság kimondta, hogy a hatóságnak ki kell adnia az adatokat, nemrég pedig másodfokon is pert nyertünk, így az ítélet jogerőssé vált. Ezután január elején végre megkaptuk a kért dokumentumokat. Az eredmény döbbenetes: a gyár területén lévő monitoring-kútból 2016 óta nem vettek vízmintát, ráadásul a kutat 2018-ban be is temették. Mindez a magyar hatóságok sara, ugyanis a felszín alatti vizekben nem vizsgálják az akkumulátorgyártás során használt veszélyes anyagokat. Mindeközben a gyár közelében lévő kutakban olyan mérgező, magzatkárosító hatású oldószert mutatott ki egy független vizsgálat, amit az akkumulátor-gyártás folyamatában is használnak. 

Feketén-fehéren leírta a hatóság, hogy veszélybe került a gödi Samsung-gyár több mint 1000 dolgozója

Kiderült, hogy a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Samsung SDI Magyarország Zrt.-re kiszabott büntetések nagy részét eddig eltitkolta a lapunk elől. Nem 6, hanem 17 alkalommal bírságolták meg a céget –főként tűzvédelmi szabálysértések miatt. A jelentésekben megtaláltuk, hogy mi okozta a gyárban az egy évvel ezelőtti tüzet: 36 akkumulátor gyulladt ki. A 3-4 millió forintos büntetési tételek hatástalanok – a határozatok szerint a Samsung évről évre elköveti ugyanazokat a jogsértéseket. Az egyik, eddig eltitkolt hatósági dokumentum kimondja, hogy több mint ezer munkavállaló került veszélybe a gyárban. 

Jogorvoslatot kér az ellenzék jelöltje a Demeter Szilárdékhoz került Ujváry-alkotóház miatt

A Pest Megyei Kormányhivatalhoz fordult Buzinkay Görgy ellenzéki képviselőjelölt, mivel a Kisorosziban található Ujváry-alkotóház eladása előtt a polgármester a veszélyhelyzet 2020-as felfüggesztése után elmulasztott népszavazást kiírni a kérdésben. Annak ellenére is, hogy erről érvényes képviselő-testületi döntés van érvényben. Buzinkay a vételárát is kevésnek tartja, a piaci árak felére becsüli.

Nőnek a sitthalmok a szántóföldön Üröm határában, a hatóságokat nem zavarja

Több hónapja gyűlik a földdel kevert építési törmelék Üröm határában, a Budakalászra vezető földút melletti szántóföldön. A néhol halmokban, máshol szétterítve heverő sittes anyag legalább öt hektárnyi területet foglal el, de jut belőle a szántóföldet határoló erdősávba is. A hatóságok nem szakadnak meg, hogy kiderítsék, ki a szennyező, igaz, a jelek szerint a földtulajdonosokat sem izgatja különösebben. Csak a helyiek szomorkodnak.

Öt éve packáznak a hivatalok a lakossági csatornapénzek elszámolásának ügyében

Sok településen évekkel ezelőtt le kellett volna állítani a „csatornapénzek” beszedését, és el kellett volna számolni a lakossági önrésszel. A hatóságok azonban gyakran szabotálják az egyértelmű rendelkezések végrehajtását. Egy nyugalmazott mérnök az eredetitől eltérő célokra elköltött csatornapénzek nyomába indult, de csakhamar útvesztőben találta magát. Az ellenérdekeltek ugyanis hatalmi helyzetből védik az immár teljesen fölösleges csatornatársulások pozícióit.
Találatok: [7]  Oldalak:   1