language

Kulcsszavak:

közigazgatás hallgatása highlight_off
versenykorlátozás - kartell highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [7]  Oldalak:   1

Milliárdos tendert „engedett el” a Porsche Lízing Kft., így Mészárosék cége nyert

Nehezen megmagyarázhatónak tűnik, hogy a Porsche Lízing Kft. miért szállt ki önként egy versenyből, amin ők pályáztak a legolcsóbb árral. Nettó 1,29 milliárdos ajánlatukkal ugyanis behúzhatták volna a közútkezelő flotta-tenderét, ha beadják a kért hiánypótlást. A maximum pár órás papírmunkát azonban a Porsche valamiért nem végezte el, így az ajánlatát érvénytelennek nyilvánították. Ezzel pedig a második helyen álló Mészáros M1 Kft. ölébe hullott a győzelem. Mindez csak azokból a dokumentumokból derült ki, amiket közérdekű adatigényléssel szereztünk meg a Magyar Közút Zrt.-től.

Titkos kormányhatározat tette kötelezővé a Palkovics-közeli cég iratkezelő szoftverét az állami szférában

Egy úgynevezett kétezres, vagyis nem nyilvános (titkos) kormányhatározattal tette kötelezővé a kormány több száz állami szervnél az EKEIDR iratkezelő rendszer használatát, amit Palkovics László ex-miniszter volt üzlettársának a cége, az SDA DMS Zrt. fejlesztett ki. A licencet ingyen kapják meg az érintett intézmények, csakhogy a rendszer bevezetésével és fenntartásával járó minden egyéb költséget saját forrásból kell fedezniük. Ez több tíz, de akár százmillió forintot meghaladó összeg is lehet intézményenként. Kétrészes cikkünkben bemutatjuk, hogyan lavírozta magát az állam egy előnytelen, főként csak a fejlesztő cégnek hasznot hozó helyzetbe.

Ismét a „tenderkirályokkal” kötöttek nagy összegű keretszerződéseket Győrben

Pár napja jelent meg cikkünk arról, hogy a rendőrség után a bíróságról is lepattant az Integritás Hatóság nyomozást sürgető indítványa néhány gyanús győri közbeszerzéssel kapcsolatban. Most pedig kiderült, hogy a „tenderkirály” cégek újabb több hónapra, évre szóló, összesen több milliárd forint értékű keretszerződéseket nyertek el Győrben, hasonlóan versenykorlátozó feltételek mellett.

Jogsértő közbeszerzéssel keresett volna közbeszerzési szakértőket a Miniszterelnökség

Közbeszerzési szakértői tanácsadásra írt ki közbeszerzést a Miniszterelnökség. Az összesen 470 millió forintos tendert azonban hirtelen visszavonták. Bár az okokat nem tüntették fel, a döntés azután született meg, hogy az egyik pályázó panaszt tett, mert véleménye szerint jogsértő módon írták ki a közbeszerzést. Az eset teljesen abszurd, hiszen éppen azokat a szakértőket keresték a felhívással, akik a közbeszerzések szabályosságát vizsgálták volna – többek között az uniós források felhasználásánál.

Bírósági döntés: a GVH-nak foglalkoznia kell Mészárosék kartellgyanús közbeszerzéseivel

A Testnevelési Egyetemhez kapcsolódó közbeszerzéseket tartotta Hajnal Miklós kartellgyanúsnak, és kérvényezte, hogy vizsgálja meg ezeket a GVH. A hatóság ezt elutasította, a bíróság szerint azonban az elutasítás jogszerűtlen volt.

Varga Mihály elárulta, miért nem vizsgálja ki Szijjártóék méregdrága lélegeztetőgép-bizniszét

A veszélyhelyzetről szóló kormányrendelet alapján a minisztériumok és állami szervek egyedi mentesítéssel kihagyhatták a közbeszerzési eljárást, ha a koronavírus elleni védekezéshez vásároltak valamit – de ekkor is be kellett kérniük három árajánlatot a beszerzés előtt. Azt pedig csak kivételes sürgősséggel tehették meg, hogy egy adott céget közvetlenül is felkérjenek az ajánlattételre. A kormányrendelet értelmében az egyedi mentesítéssel kötött szerződések szabályosságát az államháztartásért felelő miniszter ellenőrzi, utólag.
Találatok: [7]  Oldalak:   1