language

Kulcsszavak:

közlekedés highlight_off

Lapok:

Origo

Az Origo.hu Magyarország egyik leglátogatottabb internetes portálja. 1998-ban indult egy olyan portálként, ami a szerkesztett tartalom mellett egyéb szolgáltatásokat is nyújt. 1999-ben megvásárolták a freemail levelező programot. A portál főszerkesztője 2000-ig Nádori Péter volt, akit ezután Weyer Balázs váltott. 2006-ban megvásárolták az iWiWet. 2010-ben az Indexnél dolgozó Vaszily Miklós lett a lapot kiadó Origo Zrt. vezérigazgatója. 2011. szeptember 29-én távozott Weyer Balázs és Nádori Péter, az új főszerkesztő a volt indexes Gazda Albert lett. 2013 novemberétől Sáling Gergő volt az Origo főszerkesztője. 2014. júniusában (egyesek szerint politikai nyomásra) Sálingnak felmondtak és Pálmai L. Ákos lett a főszerkesztő (l. Origo-ügy).


2015-ben a Magyar Telekom meghirdette eladásra az Origót, miután a német Deutsche Telekom Európában csökkentette a médiaérdekeltségégeit. Végül a Száraz István vezette, VS.hu-t birtokló New Wave Mediához került az újság. A New Wave a cseh Bawaco médiabefektőjé, amely Szemerey Tamáshoz, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének érdekeltségéhez tartozik. Pálmai L. Ákost György Bence követte főszerkesztőként, a portál pedig erősen kormánypárti hangvételűvé vált. 2017 elején több munkatárs is távozott az Origótól, voltak akiket kirúgtak, voltak akik szolidaritásból mondtak fel. 2017 áprilisában az Origo Media nevet változtatott New Wave Media Group Zrt.-re. 2017. június 28-án az Origo Matolcsy Ádámhoz, Matolcsy György fiához került, miután a New Wave Media Group Zrt.-t megvette a Magyar Stratégia Zrt. 2017 októberében Matolcsy Ádám bekerült a New Wave Media Group Zrt. vezetői közé is. 2017. december 31-i hatállyal az Origót működtető New Wave Media Group Zrt. a VS.hu-t ködtető New Wave Production Kft.-vel együtt beolvadt eddigi anyavállalatába, a 2014-es alapítású New Wave Media Kommunikációs és Szolgáltató Kft.-be. 2017-ben György Bence távozott mint főszerkesztő, utódja Gábor László. 2018. decemberében az Origo (NWM Kft.) is beolvadt a kormánypárti médiakonglomerátumba, a cég tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány lett.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [152]  Oldalak:   <<  <  7 8 9 10 11 12 13 14 15 16   >  >>

Ötvenezerért árusítják a hamis jogosítványt

Rendőrségi nyomozást kezdeményezett a Belügyminisztérium egy hamis - pontosabban nem létező - nemzetközi vezetői engedélyeket árusító magyar cég ügyében. A nyomdaipari vállalkozás azt állítja: az ötvenezer forintba kerülő kártya kedvezményes vásárlásra és adó-visszatérítésre is jogosít. A belügy illetékesei úgy látják, csalás húzódik az üzlet hátterében.

Visszaéléssel gyanúsít két fővárosi céget a MIÉP

Feltűnően olcsón árulja egyik cégét a BKV, a budapesti temetők irányítását pedig átvette egy pénzügyi tanácsadó cég munkatársa.

Tilosba hajtás miatt 50 ezer forintot akart kérni egy rendőr egy autóstól.

A rendőrség és az ügyészség munkatársai vesztegető rendőrt értek tetten Budapesten. A XIV. kerületi Rendőrkapitányság rendőre tilosba hajtás miatt helyszíni bírság címén 50 ezer forintot akart kérni egy autóstól, és a pénz átadására megbeszéltek egy későbbi találkozót.

Az orvosok állnak a korrupciós lista élén

A közvélemény szerint az állami alkalmazottak közül a kórházi orvosok tesznek el leggyakrabban csúszópénzt, őket a közlekedési rendőrök, a pénzügyőrök és a minisztériumi tisztviselők követik. Ez derül ki egy, az ENSZ felkérésére 2000-ben készített kutatás eredményéből. A törvényjavaslatok parlamenti módosításai a korrupció melegágya.

Tovább húzódik a metróper

A Legfelsőbb Bíróság korábbi ítéletében érvényesnek minősítette az 1998-ban a magyar állam és a Fővárosi Önkormányzat közötti szerződést, mely a tervezett négyes metró megépítéséről szól. A főváros az újabb perben 96 milliárd forintnyi kártérítést követel a magyar államtól. Az állam nem hajlandó fizetni.
Találatok: [152]  Oldalak:   <<  <  7 8 9 10 11 12 13 14 15 16   >  >>