Kulcsszavak: |
|
Lapok: |
Lenyúlták a fiatalok pénzét a gyámhivatal dolgozói
Több mint hatmillió forintot sikkasztottak, még egy súlyos beteget is átvertek.
Nem nyomoztunk rendesen, bocs
Cs. szerint lopás, de legalábbis sikkasztás, ha az általa házépítéssel megbízott vállalkozó folyamatosan újabb részleteket kér, de közben nem csinál semmit. Feljelentést tett, de a nyomozó hatóságok szerint legfeljebb szerződésszegés történt, ami nem rájuk tartozik. Hiába kardoskodott, nem jutottak semmire, így ő maga vette a kezébe az ügyet. Bizonyítékokat gyűjtött, hamis tanúzást tárt fel, a bíróság pedig el is ítélte a vállalkozót. Cs. ezek után az ügyészeket és a nyomozókat is feljelentette, de visszautasították a kérését. Most Polt Pétertől vár magyarázatot a történtekre.
Börtönbe mennek a korrupt pénzügyőrök
Két pénzügyőrt ítélt letöltendő börtönbüntetésre kedden jogerősen a Debreceni Ítélőtábla - közölte az intézmény sajtószóvivője. Hivatali vesztegetés, társtettesként hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás és más bűncselekmények miatt az elsőrendű vádlott pénzügyőr törzsőrmester két évet, a másodrendű pénzügyőr főtörzsőrmester pedig egy év négy hónap börtönbüntetést kapott.
Százmilliót fialt a nyelvvizsgacsalás
Nincs olyan szelete a közéletnek, ahonnan ne találnánk a nyelvvizsgabotrányban érintett embert, állítják egybehangzóan az ügy ismerői. A rendszert a kilencvenes években építették ki, a főszervező százmilliós vagyont szedhetett össze, sportkocsijának és több ingatlanának zár alá vétele jelenleg is folyik. Meglepő részletekre bukkantunk a nyelvvizsgabotrányról.
Ügyészség: Nincsenek képviselők a nyelvvizsgabotrányban
"Képviselők érintettsége nem merült fel", közölte a nyelvvizsgabotránnyal kapcsolatosan az Origo megkeresésére Gyugyi Csilla, a Pest Megyei Főügyészség osztályvezető ügyésze és szóvivője. Ezzel az erre utaló sajtóinformációkat cáfolta.
Joav Blum nem hamisított közokiratot
A legfelsőbb fokon is felmentették a sukorói kaszinóberuházás ügyében ismertté vált Joav Blumot a közokirat-hamisítás vádja alól.
EU-s pályázattal csaltak a cégvezetők
EU-s pályázattal élt vissza a gyanú szerint két cégvezető. Társaságuk 700 millió forintot nyert logisztikai központ építésére, de semmit nem építettek, hanem hamis igazolásokkal próbálták lehúzni a pénzt. 220 milliót sikerült is megszerezniük. Letartóztatták őket.
A baktalórántházai polgármester az elődjével együtt sikkasztott
Mindkét baktalórántházai vezető jogerősen felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Sikkasztás, jogosulatlan gazdasági előny szerzése és hamis tanúzásra való felbujtás miatt ítélték el őket.
Évekig ülhetnek az adóellenőrök
Hivatali visszaélés és hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás miatt ítélt jogerősen letöltendő börtönbüntetésre adóellenőröket hétfőn a Debreceni Ítélőtábla - közölte a táblabíróság szóvivője az MTI-vel.
Sukoró-ügy: Tátrai tagadta a bűncselekményeket
Tátrai Miklós, volt MNV elnök szerint jogszerűen, az állam érdekében jártak el a sukorói telekcsere ügyében, az egész ügyet szerinte Csurcsány Ferenc volt miniszterelnök vádlottá nyilvánítása érdekében generálták. Az eljárás első számú gyanúsítottját különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének kísérletével vásolja a Központi Nyomozó Főügyészség.