Két hónapig lehetett földügyekért felelős helyettes államtitkár Gyüre Anita, akit a hivatali vesztegetés gyanúja miatt kirúgott Nagy János utódjául nevezett ki a miniszterelnök az agrárminiszter javaslatára. Kiderült, az utód ugyanabban az ügyben lehet sáros, amiben az elődje, és mindketten vádlottként álltak bíróság elé a napokban.
Lezárult a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) az a január 19-én elindított belső vizsgálat, amit az intézmény vezetése azért rendelt el, mert a sajtóban megjelent cikkek alapján felmerült annak a gyanúja, hogy befolyásos emberek, illetve az ő ismerőseik, hozzátartozóik érdemi vizsga, sőt, néha megjelenés nélkül tudtak egy-egy tantárgyból félévet lezárni a jogi karon.
Nemcsak a közokirat-hamisítás bűncselekményét követhették el, hanem mások életét is kockára tették azok a háziorvosok, asszisztensek és „toborzók”, akik valótlan tartalmú védettségi igazolványokhoz segítettek magánszemélyeket.
Négy év szabadságvesztésre és 2 500 000 forint pénzbüntetésre ítélték egy kormányhivatal járműműszaki osztályának egyik vezető beosztású dolgozóját, írta a Fővárosi Törvényszék sajtóközleményében. Az elsőrendű vádlott beismerte bűnösségét a műszaki vizsgaállomásokkal kapcsolatos korrupciós ügyben.
30 és 150 ezer forint között fizetnek a hamis igazolványokért. Az egészségügyi dolgozók esetében akár még gondatlan veszélyeztetés is megállapítható, ha egy olyan oltatlannak állítanak ki igazolást, aki később megfertőződik.
Mostanáig 130 embert hallgattak ki gyanúsítottként a hatóságok a koronavírus elleni védettségi igazolással kapcsolatos visszaélések miatt - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Bűnügyi Főigazgatóságának főosztályvezetője szerdán online sajtótájékoztatón.