Nem örül, hogy a MAKSZ rajtuk keresztül akarta demonstrálni, hogyan nem szabad tendereztetni, miközben ők éppen mindent a szövetség ajánlása alapján intéztek – mondja Ficzere Ferenc, a vállalat regionális kommunikációs igazgatója.
Előre levajazott alibiverseny, online árlejtésbe belerokkanó ügynökség és többfordulós túráztatás eredmény nélkül – csak pár eset azok közül, amelyeket botrányosnak ítélt a kommunikációs szakma. Nyolcat gyűjtöttünk össze közülük.
Bár a Fővárosi Bíróság több mint egy éve jogerősen kimondta, hogy a csepeli szennyvíztisztító kommunikációs feladataira kiírt közbeszerzési eljárás jogsértő volt, és nemrég a Legfelsőbb Bíróság is helyben hagyta az ítéletet, a kiíró Fővárosi Önkormányzat még mindig nem bontotta fel a szerződést a győztessel. Valószínűleg már nem is fogja.
Nem jelentek meg a kiadók meghívott képviselői az MPRSZ a sajtó és a pr-szakma közti korrupcióról szervezett klubbeszélgetésén. A MÚOSZ elnöke szerint a válságban szaporodni fognak az etikátlan esetek.