Kulcsszavak: |
|
Akták: |
Több mint egymillió ember tűnt el a színházakból, miután megszűnt a kultúr-tao
A színházak finanszírozását alapvetően meghatározó tao-rendszer 2009-es bevezetése után szárnyalni kezdett a színházak látogatottsága, legalábbis a statisztikák szerint. Az elmúlt hatvan évben példa nélküli volt ez a meredek növekedés.
A pécsi önkormányzat súlyos hiányosságokat talált a POSZT színházi találkozót szervező cégnél
Az Átlátszó birtokába került a Páva Zsolt polgármester által elrendelt vizsgálat eredménye, amely komoly problémákat talált a Pécsi Országos Színházi Találkozót szervező, az önkormányzat tulajdonában lévő POSZF Nkft.-nél. A cég 2017-ben és 2018-ban TAO-támogatás szerzése érdekében együttműködési megállapodást kötött az Aktor Nkft.-vel, ám a vizsgálati jelentés szerint a teljesítésigazolások ellenőrizhetetlenek, az Aktor 2017-ben jogtalanul fogadott TAO-pénzeket, és a POSZF gazdálkodása nem átlátható
Visszaélések ellen hirdetett harcot a kormány, leszámolás lett belőle
Hiába ígérte a kormány, hogy a nem csaló színházak nem járnak rosszk a tao-rendszer megszüntetésével, durván bezuhant a legtöbb független színház állami támogatása.
Összeomlottak az állami milliárdokkal kitömött kamuszínházak, 94 százalékkal csökkent az árbevételük
Az egyik színház 800 milliós forgalma három millió alá süllyedt, miután eltörölték a tao-rendszert. Azonban még így is kaptak tavaly egymilliárd közpénzt.
Csalóknak üzent hadat a kormány, de másokat tart fél éve bizonytalanságban
Átláthatatlanság, megkülönböztetés és fejetlenség - leginkább ezekkel a szavakkal jellemezhető a színházak finanszírozását meghatározó, döcögősen induló új rendszer.
Máris kirobbant a tao-háború, Tarlós épp egy államtitkárral csörtézik
Javában egyeztet az EMMI a „színházi tao” átalakításáról, de csak szűk körben. Minden jel arra mutat, hogy központosítják a pénzosztást – a főpolgármester pedig sorompóba állt a budapesti előadóművészeti szervezetek miatt.
Kiszolgáltatott szerepbe kerülnek a színházak a tao megszüntetésével
A kormány döntése értelmében megszűnhet az előadó-művészeti tao-támogatás. A sokat bírált rendszer számos visszaélésre adott lehetőséget, és a befolyt pénz figyelemreméltó része vándorolt fiktív intézményekhez. A támogatás eltörlése azonban sok magán- és független intézmény létét veszélyezteti, de hatását még a legnagyobb kőszínházak is megérzik majd.
Csalókkal számolna le a kormány, de közben mások is pórul járhatnak
Jelentős változások előtt áll a színházi szféra, ha valóban felszámolják az előadó-művészeti szervezetek tao-támogatását. Erről először az Index számolt be vasárnap, csütörtökön pedig a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely is megerősítette, hogy jelenlegi formájában megszűnik a színházak finanszírozását alapvetően meghatározó rendszer.
Tállai: már a kormány előtt a kulturális TAO megszüntetéséről szóló javaslat
A mostani felállást várhatóan egy pályázati rendszer váltja, a pénzt az EMMI oszthatja szét.
Két év alatt 118 millió forintot csorgattak át a POSZT vezetői a saját cégükbe
Nettó jegyárbevételekkel és különféle megbízásokkal tavaly és idén összesen 118 millió forintot sikerült a Pécsi Országos Színházi Találkozót szervező POSZF-nak egy olyan cégbe átpumpálnia, melyet 2017-ben alapítottak a POSZF vezetői. A Transparency International Magyarország szerint ez eléggé aggályos.