Jól jelzi az ÁSZ munkájának alaposságát, hogy ellenőreik a Külügyminisztériumba el sem jutottak. Így a jelentés szót sem ejt a külügy 300 milliárd forintos lélegeztetőgép-beszerzéseiről, amivel kapcsolatban több korrupciós probléma is felvetődött.
Egyetlen szóval sem említette a külügyminisztérium a zárszámadásban a tavalyi botrányos és túlórázott lélegeztetőgép-beszerzést, mintha az meg sem történt volna. Nem tudni mire költött tavaly a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) 517 milliárd forintot, a tárca 113 oldalas költségvetési beszámolójából ez nem derül ki. Ez azért különös, mert tavaly a külügy munkatársai több száz milliárd forint értékben vettek túlárazott és sokszor használatlan (non-invazív), illetve szükségtelen lélegeztetőgépeket. A hírek szerint mintegy 20 ezer darabot szedtek össze végül a kormány portyázói, miközben ennek tizedét képes ellátni kiszolgáló személyzettel a magyar egészségügy. A kormány és a külügy az elmúlt egy-másfél évben kitartóan hallgatott a kínos részletekről, azzal hárították el az érdeklődőket, hogy a pénz nem számít, ha emberéletről van szó.
A kormány lélegeztetőgép-bizniszének egyik legnagyobb nyertese volt a Fourcardinal Kft., amely 17 milliárd forintos beszerzést bonyolított, most azonban jogutód nélküli megszűnés mellett döntöttek, szeptember 1-én. Egy év alatt 216-szorosára növelte árbevételét.
Felismerte a kormány, hogy fel kell töltenie a magyar készleteket lélegeztetőgépekből, aztán mintegy 16 000 készülék porosodik a raktárakban, annak csupán töredékére, kevesebb mint 1600-ra volt összesen szükség.
A kifizetett osztalék döntő része, 13,8 milliárd forint egyetlen magánszemélyhez került,Nagy Beatrixhoz.
Szegi Ildikó, lánya Nagy Beatrix. Szegi Ildikót Rahói Zsuzsanna "egyik bejáratott civil kapcsolataként" említi a lap, Rahói pedig Orbán Viktor főtanácsadója. Szegi Ildikónak egyébként van egy fia is, Nagy Hunor Szilárd, akinek nevéhez kötődik a Szegi Medical Center Kft. A céggel szintén leszerződött a külügy lélegeztetőgépek beszerzésére, a kontraktus értéke közel 400 millió forint volt.
Több mint 400 lélegeztetőgépet ajándékozott el eddig a kormány abból a 16 ezerből, amelyet a járvány első hulláma alatt vásároltak. Az RTL Híradó összesítése szerint ez azt jelentheti, hogy a 300 milliárd forint közpénzből beszerzett gépek közül nagyjából 8 milliárd forint értékűt adott át a kormány ingyen más országoknak. Eladni még mindig nem sikerült egyetlen egyet sem.
A rendelete csak a veszélyhelyzet végéig érvényes, és azt mondja: „az állam tulajdonában álló orvostechnikai eszközök, fertőtlenítőszerek, gyógyszerek értékesítése során a versenyeztetés mellőzhető”, eltérően a nemzeti, illetve állami vagyonról szóló törvények előírásaival.
A lélegeztetőgépek beszerzéséhez hasonlóan hatalmas üzlet üzembe helyezni azokat. A Külügyminisztérium megrendelésén nem több tucat, hanem csak két vállalkozás osztozott, meglehetősen furcsán. Az eszközök beüzemeléséről szóló szerződésekből az is kiderült, hogy Szijjártó Péter tárcája nemcsak irracionális mennyiségű lélegeztetőgépet vett feleslegesen százmilliárdokért, hanem a beérkezettek közül szintén észszerűtlenül sokat bontatott fel, nézetett át és raktároztat közülük – további súlyos milliárdokért.
"Ma bizonyítékokat mutatunk be arról, hogy a lélegeztetőgépeket horribilis, két-háromszoros túlárazással vették meg a közvetítő cégektől. A Külügyminisztérium hónapokig tartó huzakodás után kiadott három szerződést, amelyikből kiderülnek konkrét adatok a beszerzett készülékről, a vételárról és a beszerzés körülményeiről" - írja Hadházy Ákos képviselő a Facebook-oldalán.
Nemcsak a magyar, a külföldi beszerzők is a legkülönbözőbb árakon adták el az azonos típusú lélegeztetőgépeket a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak. A beszerzésekben nemcsak ez a közös, az is, hogy ugyanannyira átláthatatlanok. Van olyan cég, amelynél majdnem 180 milliárd forintot költött el a KKM, de továbbra sem tudni, pontosan mire, több társaság egyes szerződéseihez pedig olvashatatlan mellékleteket csatoltak.
Ugyanazért a gépért eltérő árak, hiányos szerződések, át nem vett gyorstesztek 260 millióért. Totális káosz uralkodott a kivételezett cégekkel folytatott sok-sok tízmilliárdos járványügyi bizniszben. Eddig ismeretlen dokumentumokat mutatunk be.
Ha lépésről lépésre is, de lassan talán kiderül, hogy milyen üzletet kötött a lélegeztetőgépekre még tavasszal a magyar Külügyminisztérium. Most Ujhelyi István szocialista EP-képviselő közérdekű adatigénylésére osztott meg újabb adatokat a minisztérium.