language

Lapok:

Magyar Narancs highlight_off

Kulcsszavak:

nav-vizsgálat highlight_off

Magyar Narancs

A Magyar Narancs egy csütörtökönként megjelenő, liberális szellemiségű politikai-kulturális hetilap, Nyugat-, Európa- és piacpárti irányultsággal. 1989. október 14-én jelent meg először a radikális és az akkor még liberális beállítottságú Fideszhez közel álló fiatalok lapjaként. 1990. nyarától Bojár Iván András főszerkesztésével, kétheti rendszerességgel jelent meg. Ugyanekkor a lap elvált a Fidesztől, de a lap még sokáig Fidesz-lapként élt a köztudatban. Ennek alapjai a következők voltak: közös iroda, személyi átfedések, világnézeti hasonlóság, Soros Alapítvány támogatása, valamint a Fidesz "narancsos" kampánya. 1991 nyarától Vágvölgyi B. András lett a főszerkesztő. A 1998/43-as számtól 2000/13-as számig adminisztratív okokból ideiglenesen MaNcs néven jelent meg az újságárusoknál. A felelős kiadója 1990 nyaráig dr. Kövér László volt. 1998-ban a Postabank-lapcsalád felszámolásakor a Magyar Narancs finanszírozása is veszélybe került. Ekkor alapítottak egy új kiadót, magyarnarancs.hu Kft. néven, melynek ügyvezetője Bojtár Endre főszerkesztő. A cégadatbázisban a lap tulajdonosai között szerepel a Media Development Investment Fund Inc.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [24]  Oldalak:   <<  <  1 2 3   >  >>

A szent kézigránát. Botrány árnyékában választott új elnökséget a Magyar Pünkösdi Egyház

„Az adófizetők pénzéhez csak megfelelő politikai kapcsolatokon keresztül lehet hozzájutni – mintegy a kormányzat kegyei­ből. (…) Ennek a rendszernek nemcsak az ún. NER-lovagok, hanem az egyházak is haszonélvezői lehetnek.” Mindez a pünkösdi egyházban kialakult helyzetet vizsgáló belső elemzésben olvasható. Az egyházon belül nem nyugszanak a kedélyek.

Az egyházvezetés tudott a lépéseikről - írja a pünkösdi egyház előzetesben lévő misszióvezetője

Levelet írt a lassan egy éve előzetzes letartóztatásban lévő V. Gy. a Magyar Pünkösdi Egyház Egytanácsának és a NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának. Az egyház intézménye, a Közösségi Misszió egykori vezetőit 8 milliárdos, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással és pénzmosással gyanúsítják. A levélben V. Gy. ártatlannak vallja magát, másokat viszont vádol. Egyértelművé teszi, mindent az egyházvezetés tudtával tettek, és szerinte az pünkösdi egyház meg akarja szerezni a misszió vagyonát.

Újabb kényszerintézkedéseket rendeltek el a pünkösdi egyházat érintő súlyos visszaélések miatt

Nem sokkal azt követően, hogy a Magyar Pünkösdi Egyház csaknem teljes elnöksége lemondott, felgyorsulni látszanak az események. Az egyházhoz tartozó békéscsabai Közösségi Misszió két ügyvezetőjének közel egy évvel ezelőtti letartóztatása után újabb két gyanúsított elleni kényszerintézkedésről döntött csütörtökön a Békéscsabai Járásbíróság.

Elverték a csapatot. Százmilliós támogatások, csődbe ment férfi kézilabda-egyesület Orosházán

Évi akár több százmilliós taotámogatás, céges szponzorációk, a helyi önkormányzat gáláns anyagi segítsége – az Orosházi Férfi Kézilabda SE tetemes tartozást fölhalmozva idén nyáron mégis visszalépett a bajnokságtól. Az egyesületi elnököt bundagyanú lengi körül, néhány játékos fogadási csalásba keveredett.

„Ez nem háború, mert én nem lövök vissza” – mondja Újszentiván polgármestere

Lemondott egy képviselő és egy alpolgármester. Támadják, és elődje bűnügyének fejleményei is váratlan helyzetek elé állítják Bodó Imrét, aki a Fidesz ellenében nyert júliusban.

A fejükre omlott. Súlyos bűncselekmények gyanúja nyomán lemondott a Magyar Pünkösdi Egyház vezetése

Az egyházvezetés közvetlen felelősségét vizsgálja az a büntetőeljárás, amelyet a NAV kezdeményezett a Magyar Pünkösdi Egyházhoz tartozó Közösségi Missziónál. A gyanú: bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és pénzmosás, a kárérték 8 milliárd forint. Január 13-án lemondott csaknem a teljes egyházvezetés.

A vezetőségi lemondások után a Magyar Pünkösdi Egyház léte is veszélybe kerülhet

Az elnökség és egyháztanács hat tagja mondott le pénteki hatállyal, a NAV Bűnügyi Igazgatósága költségvetési csalás és pénzmosás gyanúja miatt nyomoz.

Rosszindulatú feljelentés vagy pályázati ügyeskedés? – költségvetési csalás gyanúja a Viharsarokban

Költségvetési csalás gyanúja miatt nyomoz a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága a medgyesegyházi központú, eddig több milliárd forint uniós forrást pályázati forrásként kiosztó Kertészek Földje Akciócsoport Egyesület ellen, erősítette meg a Narancs.hu információját az adóhatóság.

Elvitte a NAV Újszentiván vőfély-polgármesterét

Az újszentivániak minden lehetőséget megragadnak – hangzott el a község munkásszállójának avatásán 2020 márciusában. Két hete Putnik Lázár polgármestert őrizetbe vette a NAV, mert a gyanú szerint a szálló építésekor 222 millió forinttal károsította meg az államot. A helyiek csodálják, hogy ez csak most tűnt föl.
Találatok: [24]  Oldalak:   <<  <  1 2 3   >  >>