Lapok: |
|
Személyek: |
Orbán Viktor
Orbánról is szó esett végül a Mini Hungary-perben
Mind az öt vádlottat bűnösnek találta a Szegedi Törvényszék a mórahalmi Mini Hungary Park ügyében 2020-ban indított büntetőperben, amely első fokon szerdán fejeződött be. „Viszontlátásra a pokolban” – mondta a szegedi ítélethirdetés után a másodrendű vádlott.
Meg akarja menteni a kormány a Dunaferrt
A következő hat hónapra az állam kifizeti a dolgozók bérét, ami több mint 16 milliárd forint.
Térképre tettük Orbán Viktor épülő akkumulátorgyártó nagyhatalmát
A miniszterelnök 2017-ben beszélt az akkumulátorgyártáshoz fűzött reményeiről, mostanra az ország északi, északkeleti részén el is szaporodtak az ezen a területen tevékenykedő, főleg ázsiai hátterű vállalkozások.
A megszorítások közepette kap újabb 4 milliárd forintot a geszti Tisza-kastély
Indoklás sem szerepel abban a friss kormányhatározatban, ami szerint az Orbán-kabinet a geszti Tisza-kastély felújítása első ütemének költségét 6,9-ről közel 11 milliárd forintra növeli. A pénzügyminiszteren kívül Lázár János építési és beruházási miniszter a felelős, akinek kormánybiztossága alatt folyamatosan csúszott és drágult a projekt.
A Club Aliga Balatonig érő telkeit az önkormányzat is megveheti, mondta az államtitkár
Egy telek 400-500 millió forint, és tizenhárom van belőle.
Százmilliók a semmire. A soha el nem készülő pécsi aquapark tanulságos története
A pécsi aquapark megépítését hét és fél éve ígérte meg a miniszterelnök és az akkori polgármester, de azóta sem történt egy kapavágás sem. A 2019-ben nyertes ellenzéki városvezetés most új helyszínen és részben új tartalommal akarja megvalósítani a projektet. Van-e esély erre?
„Leállni nem lehet” Tóth István János közgazdász a NER „letelepedett rablóiról” és a korrupcióról
A jelenlegi magyar rezsim a haveri rendszerek közé tartozik, s mint ilyen, korántsem páratlan a világban. A NER égisze alatt létrejött céghálózat örökös növekedésre van ítélve, ha megáll a burjánzásban, az a halálát is jelenti – erről is beszélt nekünk a Korrupciókutató Központ Budapest vezetője.
Eliosos vállalkozó is felbukkant Magyarország legnagyobb középiskolai beruházásában
A korábbi Elios Zrt. igazgatósági tag, Hauberl Gergely vezette PBM Mélyépítő Kft. is részt vesz a Dunakeszi Diáknegyed közel 40 milliárdos beruházásában. A WHB Csoporthoz tartozó érdekeltségei az elmúlt években szép eredményt könyvelhettek el.
Az Elios Zrt. közbeszerzési sikerei
Hauberl Gergely
Orbán Viktor
Paár Attila
Tiborcz István
Tuzson Bence
Elios Innovatív Zrt.
Green Investments & Solutions Kft.
Laterex Zrt.
PBM Mélyépítő Kft.
Plasma Expert Kft
WHB Befektetési Kft.
klientúra
lekenyerezés / presztízsberuházás
oktatás
OLAF-vizsgálat
Dunakeszi
Pest megye
ELIOS-ügy: kiadta az OLAF a vizsgálat aktáit
Ez azt is jelenti, hogy a teljes nyomozati anyag nyilvánosságra hozhatóvá válik.
A kormány sietett egy magánépítkezés segítségére Józsefvárosban
A kerület tavaly novemberben hivatalba lépő vezetését sem a műemlékekért felelős Miniszterelnökség, sem az építési engedélyeztetést végző – és azóta a volt kerületi polgármester, Sára Botond által vezetett – kormányhivatal, sem pedig maga a beruházó nem kereste meg, de decemberben Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter megszüntette az udvaron lévő földszintes raktárépületek műemléki védettségét, vagyis ezeket már akár le is lehet bontani.