Lapok: |
|
Kulcsszavak: |
Keményen ellenőrizhetik az állami kampánypénzhez jutott pártokat
A Fidesz-frakció azt kezdeményezi az Országgyűlés gazdasági bizottságánál, hogy a testület kérje fel az Állami Számvevőszéket (ÁSZ) az áprilisi parlamenti választáson indult és állami kampányfinanszírozásban részesült összes jelölt és jelölőszervezet gazdálkodásának teljes ellenőrzésére – közölte a fideszes Gulyás Gergely kedden.
Norvégia berendelte Jeszenszkyt
A nagykövet úgy véli, a berendelés időpontja nem véletlen, feltehetően a norvég kormány eddig is jól ismert álláspontját közlik majd vele.
Górcső alatt a Norvég Alap támogatásai
A Norvég Alap pénzeit elosztó konzorcium tagjait ellenőrizte tegnap a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) – nyilatkozta megkeresésünkre a Kehi.
A kormány nem listázza a szervezeteket
Az államigazgatás semmilyen listát nem készít azokról a szervezetekről, amelyek a Norvég Alapból támogatást kapnak, sem pedig azokról az emberekről, akik ebben a folyamatban részt vettek – közölte a Miniszterelnökség fejlesztési sajtóosztálya hétfőn az MTI-vel.
Norvég százmilliók a bírálóknak
Felfüggeszthetik a Norvég Alap pénzei fölött diszponáló, a kormány több képviselője által az LMP szatellitszervezeteként emlegetett Ökotárs Alapítvány adószámát, ha nem szolgáltat adatokat a Kehi vizsgálatához.
A kormány kötelessége vizsgálni a norvég pénzeket
A magyar kormánynak nemcsak joga, hanem kötelessége is vizsgálni, hogy a Norvég Alapból Magyarországra érkezett pénzek felhasználása rendben zajlott-e – mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Uniós pénzek: szó sincs felfüggesztésről, elnézést kértek
Egy, az mno.hu birtokába került levél szerint az Európai Bizottság korábbi levelében nem az uniós támogatások felfüggesztéséről értesítette a magyar szerveket, hanem mindössze újabb információkat kért az átalakított irányítási és ellenőrzési rendszerről.
Visszafizettetik a támogatást
Több mint 250 offshore hátterű cég vett fel európai uniós és nemzeti támogatásokat az elmúlt pályázati ciklusban. Az érintettek hamarosan megkapják a kormányzati vizsgálat eredményeiről szóló határozatot, amely alapján vissza kell fizetniük az általuk felvett, összesen tízmilliárd forintot meghaladó támogatási összeget.
„Feriék” milliós alkudozása?
Hangfelvétel is utal rá, hogy Zuschlag János és az MSZP felső vezetése komoly pénzösszegekről alkudozhatott 2005-ben. Ennek ellenére korábban Gyurcsány Ferenc, Lendvai Ildikó, Szekeres Imre és Szilvásy György is tagadta, hogy ötvenmilliót fizettek volna Zuschlagnak a visszalépésért cserébe.
Tagadja a vádakat a Gyermekrák Alapítvány elnöke
A Gyermekrák Alapítvány elnöke szerint a gyermekek életével játszik és a teljes civil szféra ellehetetlenülését kockáztatja „az alapítvány lejáratására indított rágalmazó sajtókampány”.